Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

22 Hiába küldtük pihenni, hiába ajánlottuk fel segítségünket, hiába ajánlkoztunk helyettesítésére, nem, nem s ezerszer nem, ez volt a testben összeroskadt, de energikus lelkű öregember válasza. Végig tanította az egész esztendőt, végig szenvedte a testet-lelket fárasztó vizsgálatokat s ezek után dőlt ágynak. Hasonlít a katonához, ki a csatatéren fekszik halálraváltan, de utolsó leheletéig iparkodik betölteni azt a feladatot, melyre vállalkozott. Nem telt még ki az esztendeje s nem akart előbb félreállni. Korunkban, midőn a kötelességérzet hanyatlásáról panaszkodnak világszerte, imponáló a régi időkből közénk szakadt öreg ember lankadatlan kötelességtudása. E tekintetben nevelő például szolgált mindnyájunknak : tanároknak és tanulóknak egyformán. A katedráról szállt a sírba. 1909. júliusában ragadta el a halál. Kollégái, midőn tőle elbúcsúztak, azon tudatban távoztak, hogy utoljára látják. Itthon időző kollégái, tanítványai és tisztelői állották körül ravatalát s adóztak kegyeletes tisztelettel az elköltözöttnek. Eltávozott közülünk testben, de emléke él közöttünk. Híven őrzik tanítványai s kartársai. Biró Imre.