Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1909

19 inasabb emberi szellem is erejét veszti, ahol egy nálunk nagyobb, magasabb szellem uralkodik, aki a dolgok végső okát elfödte előlünk s oly kérdések elé állított, melyekre a feleletet hiába kerestük s minden egyéb téren tett haladásunk mellett is ott vagyunk, hova lényegében már az emberiség első nagy gondolkozói is eljutottak. így állítja elénk a fizika és a filozófia a nagy mindenséget és gondolkodásunkat mint egy természetes okokkal megmagyarázhatatlan problémát. Vagy meg kell állnunk egy ponton, amelyről tudjuk, hogy a végső nem lehet, vagy Istenre kell gondolnunk, kitől származik minden élet, erő és mozgás, a világrend terve és a mi szellemünk. Ő az, kire erkölcsi érzésünknek, gyengeségünknek, erőnknek és tudásunknak egyaránt szüksége van. Tudásunknak végső alapot, gyengeségünknek reményt és vigasztalást, erkölcsi érzésünknek megnyugvást s az egész világnak, mint a mindenséget betöltő, mindenben nyilvánuló örök szellem, szépséget ad. Sokban visszatükrözteti benne önmagát s amint ő maga megfoghatatlan és kimeríthetetlen, bár nem ismeretlen előttünk, világában sem tehetünk szert mindenben matematikai pontosságú ismeretekre, árnyalatok, elmosódó átmenetek, különböző felfogások, egymásnak ellentmondó fejlődések tűnnek elénk mindenütt, de ha végső alapjukat nézzük, egységesek, megérthetők, egyértelműek azok, mint a zajló víz százféle csobogásából is egységes dallam alakul. E változatosságra, e sok látszólagos ellenmondásra s belőlük kihangzó egységre és bizonyosságra egyaránt szükségünk van. Amint szép a félhomályban elmosódó tárgyak körvonalainak hullámzó játéka, a képzelettel játszó sejtelem, — szép a napfény tiszta ragyogásában a csalhatatlan, biztos ismeret. Az szüli bennünk a költészet gyönyörűségeit, emez a játékba belefáradt értelem vigasztalása. Képzelet és' tiszta igazság, mulandóság és örökkévalóság, anyag és szellem, bűn és erény csodálatos zajlása és keveréke ez a világ, mely pillanatról-pillanatra változik s évezredek óta mégis ugyanaz. Egység a változatosságban, maradandóság a mulandóságban, nagyság parányokból összerakva, megfoghatatlanság, holott részleteit megérthetjük, véges végtelen, mely megzavar bennünket, ha átfogni akarjuk eszünkkel, de egységes dallamot ád, ha szívünkkel hallgatjuk s annak az alkotó szellemnek szavát vehetjük ki belőle, ki a zavarba egységet, a sötétségbe világosságot, a holt anyagba életet adott. Amint nem titkolta el magát előttünk, de teljesen meg nem ismerhetjük, elénk állította alkotását is, de végső ismeretére eljutni bajosan fogunk. Ő az, kiben megnyugvást találhatunk s ő az, ki nélkül csak ingadozás minden, sötétség és fény változata, mint a villámló éjszaka, bizalom és kétségbeesés, mint a tengeren hányódó hajós élete.