Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1908
30 nyainak nemes összhangjával és szép fekvésével. Két kiugró szárnyépülete közt terül el a királyi kert. Építése soká elhúzódott, 1697-ben fogtak hozzá, azonban a külliáborúk miatt keletkezett pénzhiány nem engedte meg a palota építésének folytatását, 1728-ban ismét folytatták a félbeszakított munkát és 1754-re elkészülvén, termeibe bevonult a királyi udvar. A királyi palota felépítése tíz és fél millió svéd koronába került. Időközökben javítására és szépítésére nagyobb összegeket fordítottak. A királyi palota őre rendkívüli szívességgel s igazi svéd előzékenységgel mutatta meg a nyolcszáz szoba közül a legszebbeket. Teljesen megbízva a társaságban, nem gyakorolt úgyszólván semmi ellenőrzést, amit más országok királyi palotájának megtekintésénél nem lehet tapasztalni. Legelőször a királyné szobájába vezetett bennünket, azután keresztül mentünk a tanácskozó-, fogadó-, vörös-, zöld-, kékés a nagy étkező-termeken s végül az ünnepi terembe jutottunk. A termekben pazar a díszítés. A falakon pompás gobelinek, képek ragyognak. Egyik teremben Bernadotte-nak, más néven XIV. Károly svéd király feleségének, a. volt serfőzőleánynak igen sikerűit szép arcképére hívták fel figyelmünket. Az oldalfalak és a menyezet festményei, az asztalok értékes vázái, különösen a vörös-terem porphyr-vázája, a kékterein mozaik-asztala és a francia barátságnak sok becses emléktárgya alkotja a svéd királyi palota termeinek műkincsét; a díszítésben meghívott francia művészek működtek közre. A lépcsőház falán Kronberg falfestményei közül az egyik XII. Károlynak svéd partra szállását, a másik pedig 11. Oszkárnak doktorrá-avatását ábrázolja. A királyi palotához közel a történelmi nevezetességű hely: a nagy piac (Stortorget). II. Keresztélyről (1513—1523) a vail lelkű, esküszegő dán királyról szól az ének, aki bevonulván Stockholmba, svéd királlyá koronáztatta magát. Ellenségei számára általános bűnbocsánatot hirdetett s szavának igazságát esküvel pecsételte meg. A koronázást engesztelő ünnepély követte, amelyre a legelőkelőbb svédeket meghívta, elfogatta s a nagy piacon lefejeztette. A király nérói vad, gonosz lelkületét mutatja, hogy mialatt a bakó iszonyú munkáját végezte, a városháza erkélyéről mosolyogva gyönyörködött kegyetlen bosszújának áldozatában. A vérfürdő II. Keresztély ellen méltán keltett iszonyú gyűlöletet és lázadást. A mozgalom élére Svédország nagy fia : Vasa Gusztáv állott, aki élvén a gyanúval, a kiengesztelési ünnepélyen nem jelent meg s így a svédek szerencséjére megmenekült. A vadlelkű, eskiiszegő, bosszúálló királytól megmentette nemzetét. Széles híd köti össze a Stadent a Riddarholmen nevű sziklaszigettel, amelynek temploma az elhunyt svéd királyok nyugovóhelye, a svédek pantheonja. A régi klastromi templom kilencven méter