Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907

49 4. Nyilvános iskolai ünnepélyek. Az ifjúság hazafias érzületének fejlesztésére, vallásosságának, nemes lelkesedésének és kegyeletének ápo­lására több iskolai ünnepélyt tartottunk. Október 6-án megünnepeltük az aradi tizenhárom vértanúságának évfordulóját (gyászistentisztelettel és iskolai ünnepéllyel). November 1-én kegyeletes ünnepélyt rendezett ifjúságunk az elhunyt tanárok sírjánál énekkel és szavalatokkal. Másnap pedig Dugonics András sírját hazafias beszéd, ének és szavalatok kíséretében koszo­rúzta meg. November 19-én, Szent Erzsébet névünnepén ez idén is csendes imádsággal, gyászistentisztelettel és iskolai ünnepéllyel hódolt az ifjúság az ország felejhetetlen Nagyasszonya, Erzsébet királyné emlékének. Ugyan­ekkor gyűjtést rendeztünk a vakok javára; a gyűjtés eredményekép befolyt 30 koronát a szegedi vakok intézetének küldtük el. Egyházi ünneppel ültük meg február 2-án Kalazanti Szt. Józsefnek, a rend alapítójának, az emberiség egyik legnagyobb jótevőjének emlékün­nepét. Az ünnepi beszédet az I—II. osztálynak Biró Imre, a III—IV. osztálynak Babos Dezső és az V—VIII. osztálynak pedig Kiss István tartotta. November hó 4-én ünnepeltük Szent Imre herceg születésének 900-ik és nov. 17-én magyarországi Szent Erzsébet születésének 700-ik évfordu­lóját. Az előbbin Both Ferenc dr., az utóbbin Kiss István tartott az ifjú­ságnak lélekemelő beszédet. Márc. 12-én, a szegedi árvíz évfordulóján, a város fogadalmi ünne­pén, ünnepélyes istentiszteleten vett részt az ifjúság, utána az Önképzőkör tartott ünnepélyt. A sajtószabadság kivívása emlékének márc. lo-én az ifjúság iskolai ünnepéllyel áldozott, mely hazafias énekek és szavalatokból állt; április hó 11-én pedig az 1848. törvények szentesítésének évfordulóját ültük meg. Jún. 8-án, a koronázás évfordulóján hálaadó isteni tiszteletet tar­tottunk. Végül az „Önképzőkör" saját kebelében több kiváló írónk, költőnk ke­gyeletes emlékét újította fel, május 17-én pedig nyilvános évzáró ünnepélyt rendezett, mely számos előkelő vendég jelenlétében az intézet dísztermé­ben folyt le. Mindezekről bővebb tudósítás az Értesítőnek „Önképzőkör" c. k. fejezetében található. A tanévet június 29 én ünnepélyes „Te Deum"-mal zártuk be, mely után a tanulóknak kiosztottuk az odaítélt jutalmakat, továbbá a bizonyít­ványokat és Értesítőket. 3

Next

/
Thumbnails
Contents