Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907

45 engedjük, kérjük a vasúti felügyelőség és a szülők legszigorúbb ellenőrzését. a) Tanításunkban a 43,381/1903. sz. min. rendelettel kiadott tanterv és az utasítások voltak az irányadók, melyek alapján már négy évvel ez előtt elkészítettük az állandó tanmenetet s ennek értelmében az előírt tananyagot minden osztályban az összes tárgyakból elvégeztük. b) Tankönyvekül kizárólag engedélyezett könyveket használtunk, me­lyek nagyobbrészt jóknak bizonyultak s a tanítást megkönnyítették. c) A tanítás eredményét, hány tanuló volt osztályonkint és együt­tesen jeles, jó, elégséges, egy, két és több tárgyból elégtelen, az Értesítő II. a) statiszt. táblázata tünteti föl. Az osztályozás eredménye az 1906—1907. tanévvel összevetve most is megnyugtató, amiről a II. b) statiszt. tábla százalék számai tanúskodnak. A testi nevelés terén elért eredmény szintén megfelelő. A tornazás céljaira téli helyiség és tágas udvar áll rendelkezésre, melynek a torna­teremmel szomszédos területén mászórudak, nyújtó, korlát s más szük­séges tornaszerek állanak és így a tornázásban az oktatás époly folytonos, mint az elméleti tárgyakban. A testgyakorlásban előírt eredmény bemutatására május hóban részt­vett ifjúságunk egy csapata a helybeli tornaegylet versenyén, a tanév végén pedig az összes osztályokkal helyi versenyt tartattunk. A verseny eredmé­nyét Értesítőnk végén ismertetjük „Tornaverseny" c. rovatunkban. A művészeti érzék felkeltésére az egyes tárgyak keretében szintén gondot fordítottunk. A rajzolás iránt érzékkel bíró tanulóink közül többen szép eredménnyel tanulták a szabadkézi rajzot. Rajztanáraink a tanulók egész évi rajzaiból az iskolai év végén kiállítást rendeztek, melyet a záróünnepélyen megjelent közönség is meg­tekintett ; a londoni magyar kiállításra pedig az ifjúság válogatott rajzaiból díszes albumot küldöttünk. A nm. vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1905. évi 2472. ein. szám alatt elrendeli a tanulmányi kirándulásokat és utazásokat. Intézetünk a tanév folyamán többször tartott az egyes osztályokkal a város környé­kén természetrajzi és földrajzi kirándulásokat. Megjelent ifjúságunk küldött­sége szept. hóban a pusztaszeri országos ünnepségen a tank. kir. főigaz­gató úr és két tanár vezetése alatt; május hóban pedig 40 tanuló 3 tanár vezetése alatt Erdély nevezetességeit tekintette meg. Ezen útról Értesítőnk külön cikke számol be. d) A tanárok közreműködése a tanításban. A tanári testület minden egyes tagja buzgalommal és lelkiismeretesen teljesítette köteles­ségét. A tanárok ezenkívül anyagi áldozattal és szellemi közreműködésükkel támogatták a nemesebb, társadalmi törekvéseket, azon köröket, egyesüle­teket és társaságokat, melyek tudományos, művészeti, nevelési vagy jóté­konysági célok szolgálatában állanak. A tanári kar tagjai gondos önműve-

Next

/
Thumbnails
Contents