Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1907

29 elzárja, s csak sziklát, kőtörmeléket, apró füveket, a patak partján néhány bokrot s fejünk felett a kék égboltból egy hosszú sávot láthatunk. A hasadék túlsó végén egymással szemben, meglehetős magasan Két barlang nyílása látszik. A szük bejáraton hideg levegő áramlik ki. Vigyáznunk kellett, hogy meg ne hüljünk, s csak óvatosan, rövid ideig nézhettük a különben is nem nagy, de meglehetős magas és nedves mészkőbarlangot. A másik ehhez teljesen hasonló; felírásokkal, névjegyekkel bőven el van árasztva mindegyik. A meredek és csuszamlós úton lejutva kis pihenőt tartottunk, azután, visszafelé indultunk. Most volt jobban időnk, hogy a szép legendát, mellyel a nép e hasadék keletkezését magyarázta, emlékezetünkbe visszaidézzük, mert első látásra inkább csak természeti szépségeinek hatását élveztük. A Szent László pénzeiről szóló legenda többeket ilyen pénzek keresésére indított, és sikerült is egypár, de nagyon kevés, igazán szép nummulitot találniok. Az útat a domb lábáig könnyen és elég gyorsan megtettük, de a nyílás torkánál álló várszerű menedékházat senkinek sem volt kedve megnézni, mert elég távol és jó magasan is áll, mireánk pedig a másik irányban fekvő hegyi út várt. Ezen felkapaszkodni volt a legnehezebb az egész kirándulásban, mert ez már semmi újat nem igért. A kocsikban kipihentük magunkat s alig értünk haza, a sósfürdők felé tartottunk, hogy azt is megnézzük, s mivel jó idő volt, meg is próbáljuk. A telep még nagyon kezdetleges. Egy szép nagy szálloda, pár villa és a melegfürdő az összes épületek. A hidegfürdő több apróbb gödör, föléjük fából épült vetkező házakkal a külön fürdők számára. A külső részt sűrűn ellepi a zöld békanyál, ami már magában, fürdés nélkül is eléggé lehűti az embert. Többen meg is ijedtek tőle s fürdeni sem akartak, amíg a nagyobb és tiszta tavat meg nem látták, mely a közösen fürdők helye. Itt aztán vígan ment a lubickolás, mert a víz elég meleg, a kedv még melegebb volt, s majdnem ránk szállt az este is, amire végeztünk. A sok fáradtság után jólesett a vacsora és szűk helyen is az éjjeli pihenés. Másnap elég korán keltünk, hogy indulásunk előtt megnézhessük még a sóbányát is, melyet már a rómaiak kezdtek művelni, most azonban csak a kirándulóknak mutogatják, noha töméntelen mennyiségben volna még a néha majdnem egészen tiszta só. Mielőtt a bányába mentünk, át kellett öltözködnünk, azaz hogy csak egy fehér köpenyt vettünk magunkra és széles karimájú szalmakalapot a fejünkre, ami elég különössé tette csapatunkat. Jó hosszú ideig egyenesen haladtunk be a bányába sóba vágott úton lobogó faggyúgyertyák világítása mellett, mint valami kisértet csoport, csak a deszka ne kopogott volna oly erősen, amivel a nedves utat tették járhatóvá. Közben egy mély akna nyílása mellett haladtunk el, mely a bele-