Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906
äß tart, mindenki követ, tisztel és szeret. Hogy pedig igazságos lehess, nemcsak ártanod nem szabad, de még azokat is féken kell tartanod, kik ártani akarnak. Mert semmit sem ártani, az még nem igazság, csak a másokétól való tartózkodás. Azon kell tehát kezdenünk, hogy másoktól semmit el ne vegyünk; sőt nagyobbra kell törni, a másoktól elveiteket vissza kell juttatni; magukat a fosztogatókat pedig, hogy mások szemében félelmetesek ne lehessenek, fenyíteni kell és fékentartani. Semmiféle szó kétértelműségéből ne szíts zenebonát, hanem a lélek milyenségét kutasd. Rád nézve ne képezzen különbséget az, hogy esküvel vagy anélkül kell-e bizonyítanod, mert hiszen tudhatod, hogy a vallásosság és becsület szóba kerül ott, ahol az igazságról tárgyalnak. Mert ha esküvel nem hivatkozol is az Istenre, az tanúként szerepel, s az igazság törvénye elől nem menekülhetsz. Ha esetleg hazugsággal megválthatnád is a becsületet, ne hazudjál, hanem inkább ments ki magadat; mert ott, ahol tisztességes dolog forog szóban, igaz ember a titkot el nem árulja. Ha így jársz el, nyugodtan és félelem nélkül várhatod pályafutásod végét és derült lélekkel szemlélheted e földi lét ügyes-bajos dolgait. I!) Az összes műveiben elszórtan található kisebb-nagyobb bölcs mondásaiból, melyek közül nagyon sok mintegy vérbe átment közmondásként szerepel, az alábbiak közlésére szorítkozom. A beszéd a lélek tükre. Amilyen az ember, olyan a beszéde. Nagy dolog a beszéd és a hallgatás idejét eltalálni. Hiba a mentegetődzés. Legnehezebb az embernek magát legyőzni. A lélek kiválósága a nemes érzés. A test kiválósága a nemes lélek. Igazi boldogság a becsületesség. A hitványság maga magát bünteti meg. A rossz lelkiismeret mindig óvatos, de sohasem biztos. A nyert jótéteményről sohasem szabad megfeledkezni, az adottról legott. Élni, nem pedig visszaélni kell a gazdagsággal. Minden hiba cselekvésben nyilvánul; de minden cselekvés önkényes, akár tisztességes, akár rút; tehát minden hiba önkényes. Félre a mentegetődzéssel: senki sem vétkezik akarata ellenére. Bánatodat, ha tudod, türtőztesd, ha pedig nem, ne fitogtasd. A nevelés és fegyelem szüli az erkölcsöket és mindenki érzi annak az ízét, amit tanult; tehát a jó szokásnak kell lerontani azt, amit a rossz épített. Jó beszéd jó tettre tanít. Szavaink tetteink, nem pedig személyeink szerint mérlegelendők. Semmit sem számít, milyen lélekkel teszed azt, ami bűnös; mert