Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1906

18 vagy legalább is őt megközelítő férfiú volna. De főképen hibái miatt tetszett s akik őt e téren utánozták, csakis az ő hírnevének csorbításán dolgoztak. Sok kiváló tulajdonsággal rendelkezett, mint: könnyed és gazdag szellemi tehetség, nagy szorgalom, széles ismeret, habár sokszor csalódott azokban, kikre hivatkozott. Csaknem minden tudománykört felölelt, mert vannak beszédei, költeményei, levelei és párbeszédei. Filozófiájából hiányzik az alaposság; de mester volt a bűnök ostorozásában és irataiban sok kiválóan szellemes mondás és jellemfestés olvasható; kifejezései azonban sokszor a tiszta ízlés rovására főképen azért kártékonyak, mert behízelgő tévedésekben bővelkednek. Bár követte volna beszédeiben a saját felfogását, de a mások ízlését! Mert ha ő egyes dolgokat elvetett volna, ha nem törekedett volna mindenre, ha mindenben nem a sajátját vallotta volna szépnek, ha a legtartalmasabb gondolatokat nem törte volna apró mondatocskákba s így nem erőtlenítette volna azokat, sokkal inkább megnyerte volna a művelt emberek egyhangú tetszését, mint egyes fiatalok előszeretetét. Ámbár így is ajánlható olvasásra a már izmosabb és a komolyabb beszédnemben eléggé megerősödött közönségnek, már csak azért is, mert mindkét részről alkalmat szolgáltat az ízlés gyakorlására. Sok benne, mint mondtam, a dicséretre méltó, sőt sok a csodálni való is; csakhogy gondot igényel a kiválasztás, melyet bárcsak maga végzett volna. Az ő természetes fölfogása sokkal több jó elérésére jogosít föl, mint amennyit tényleg elért. (Quint. De inst. orat. X. 1. 125.) A következő kor írói már szenvedélyes ellenségei, amennyiben Seneca a leghatározottabban a filológiai és grammatikai irány ellen nyilatkozik. Némely tanítók — úgymond — azt tanítják, hogyan kel! vitatkozni, nem pedig azt, hogyan kell élni, némely tanulók nem azért tanulnak, hogy lelküket műveljék, hanem hogy eszüket élesítsék s így van az, hogy ami filozófia volt, filológiává lett. Egy jövendőbeli grammatikus Vergiliust nem a tartalma, hanem a szavai miatt olvassa és egészen máskép fogja föl Cicerónak az államról szóló beszédeit a filológus, mint a grammatikus vagy filozófus. A filológus jegyzeteket csinál a bennök előforduló római régiségekről, a grammatikus az arkhaisztikus és szokatlan kifejezéseket figyeli meg, továbbá, a szavak jelentését, a beszédformák használatát és más ilyeneket, míg a filozófus csak az erkölcsi oktatást látja, a pompás és megragadó kiszólásokat, melyek az életben legott alkalmazhatók. Ilyen és más hasonló elvek hangoztatása miatt fakad ki ellene Gellius, legelkeseredettebb ellenségeinek egyike a következőképen: „Seneca — úgymond — a leghaszontalanabb írók közül való, kinek iratai nem érdemlik meg a fáradtságot, hogy kezébe vegye az ember. Nyelvezete közönséges és elcsépelt, gondolatai és sentenciái részben sületlenek és tartalom nélkül valók, részben súlytalanok és bizony