Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1905
.82 idősebb tagjai szívesen hajlottak szavára, mert mindenki ismerte igazságosságát, tiszta ügyszeretetét és körültekintő s mindent mérlegelő megfontolását, mely minden intézkedésének kútforrása volt. De készséggel fogadták szavait s intézkedéseit a tanári testület ifjú tagjai is, akiknek valóban bölcs pedagógusa és tapasztalt vezére volt s akik munkájukhoz igazgatójuknak példás munkásságából merítették az ösztönt. A főgimnáziumi ügyrendnek nem volt az a fontos, vagy kisebb jelentőségű pontja, melyet a boldogult lelkiismeretesen végre nem hajtott volna; s mint a kegyes tanitórend százados hagyományainak megsestesülése, az önzetlen, a zajtalan s kizárólagosan a mások szellemi javáért fáradozó lelkesedést a tanári kar tagjaiban ápolta s erősítette. Minden tanuló ifjú előtte külön egyéniség volt, akinek minden körülményeit csodálatos részletességgel ismerte. A nyolcszáz közül bármely tanulóról bármely időben teljes felvilágosítást tudott adni. Ily szempontból véve, tanítványainak a szó legnemesebb értelmében volt atyja. Szinte megindító volt az a gondosság, mellyel deákjainak minden ügyével törődött; oktatta, gyámolította, sőt oltalmazta is őket, ha meggyőződése szerint igazságtalan gyanú érte valamelyiket. Méltó fia Kalazancius szent Józsefnek, aki e nagy szentnek szivéből merítette az ifjúság lángoló szeretetét. Harmincöt évig áldozott a szeretetnek ezen oltárán, tanítva és nevelve az ifjúságot Istennek s a hazának szolgálatára. Valóban, ezen ősi iskola érdekében kívánom, hogy boldogult igazgatójának, Cserép Sándornak emléke benne örökké éljen; munkássága szolgáljon példaadásul a jövendő nemzedéknek arra, miként kell az Isten által kijelölt hivatásnak mezején egész emberként mindvégig helyt állni. •— Én, mint közvetlen fölebbvalója s működésének tanúja, nemcsak jó barátomat, hanem főleg a hazai tanügynek igen jeles munkását gyászolom benne ; és hálás szívvel teszem le haló poraira a nagyrabecsülő elismerésnek babérját azon indítvánnyal, hogy boldogult Cserép Sándornak, a szegedvárosi főgimnázium igazgatójának emlékezetét ezen jegyzőkönyvünkben örökítsük meg." Az iskolaorvosi és egészségtanári állásra Szeged város polgármestere nov. hóban Gidófalvy Béla dr. m. kir. honvédezredorvost nevezte ki, aki hivatalos működését ugyanezen hónapban meg is kezdette intézetünkben. A tanárok egészségi állapota az egész iskolai éven át igen kedvező volt. Betegség miatt alig néhány esetben vált szükségessé helyettesítés rövid időre. 2. Tanulók. Az iskolai évet a beíratások, a pótló- és javítóvizsgálatok befejezése után szeptember 5-én ünnepélyes „Veni Sancte"-val nyitottuk meg s 6-án megkezdettük a rendes tanítást, mely zavartalanul folyt az egész iskolai éven át. Augusztus 30. és 31. napján tartottuk meg a javitó-, pótló-, felvételiés magánvizsgálatokat. Javító-vizsgálatot tett: egy tárgyból 58, két tárgyból