Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1905

I. Salzburg. E város nevének már csak említése is igen kedves napok emlékét újítja fel lelkemben. Én ugyanis Salzburgot már mint régi jó ismerőst üdvözöltem újra. S hogy mennyire jogosult elragadtatásom e város iránt, csakhamar igazolták útitársaim elismerő nyilatkozatai is, kiknek lelkében az enyémhez hasonló benyomásokat keltettek sokoldalú szépségei. Salzburg különben nemcsak szép külsejű és kellemes üdülőhely, hanem igen régi, történeti nevezetességű város is. Salzburgnak, a hasonnevű hercegség fővárosának története visszanyúlik a kelták idejébe. Később a rómaiak vették birtokukba Juvavum, vagy Juvavia névvel, mely egyúttal egyik erőssége volt a városnak. A római uralomnak a népvándorlás vetett véget. A kereszténység már az 5. évszáz vége felé útat tört magának Salzburgba, s midőn 477-ben a herulok teljesen elpusztították a várost, a keresztény Maximus is 50 társával mártírhalált szenvedett.

1 A 6. évszáz végétől kezdve már egy virágzó püspökség központja Salzburg, melyet III. Theodor, bojár herceg, támogatásával Rupert püspök alapított. Ez időtől fogva folyvást emelkedőben volt a róm. kath. egyház kultusza úgyannyira, hogy ma már joggal nevezhető Salzburg kis Rómának, mert hiszen a 34,000 lakosú városban a nyilvános istentiszteletre szánt, épületek száma (köztük 25 templom, 8 kolostor, számos kápolna) megközelíti a 40-et. Nagy Károly császár III. Leo pápa beleegyezésével 798-ban Arno püspököt, a nagy Alkuin növendékét érseki méltóságra emelte. Ettől az időtől fogva egyre több és több előjogot és kiváltságot élvez a salzburgi érsek; született és állandó követe a Szentszéknek, prímása egész Németországnak s az 1802-ben bekövetkezett szekularizációig a leggazdagabb és leghatalmasabb intézője Délnémetország vallás- és kultúrintézményeinek. Nemcsak pompás egyházi és világi épületek emelkednek, hanem magának a népnek közművelődési érdekeit is teljes odaadással szorgalmazzák és gondozzák az érsekek. 1 A Szt. Péter-templom temetőudvarából még most is feljuthatni aljba a sziklabarlangba, ahonnan Szt. Maximust társaival együtt letaszították.