Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1904

19 kel az ő kedvérzeteinek kiapadhatatlan forrásává lett; szereti a játékot, mert megkóstolta annak örömeit. Rokonszenvezünk egész életünkben az iskolákkal azokért az örömekért, melyeket tanuló korunkban bennök élveztünk. A magas polcon ülő szereti a hatalmat, mert tapasztalta a tekintéllyel járó örömeket. Általában mindenki szereti és keresi azt, ami neki valaha tetszett; a latin közmondás szerint: trahit sua quemque voluptas."

1 Kedvteléseink szabad folyása örömet, megakasztásuk fájdalmat okoz. Ebből kifolyólag az olyan emóciókat, felindulásokat, melyek már a kisdedkorral megindulnak, milyenek: a félelem, harag, irigység, önzés, lobbanékonyság stb. már idejekorán észszerűen kell olyképen fegyelmezni, hogy azok a józan ész fölé ne kerekedjenek, megrögzöttekké ne váljanak s erkölcsi hibák kútforrásaivá ne fejlődjenek. Az alaptalan félelmet pl. elháríthatjuk okos felvilágosítással, vagy ha a félénket nem visszük félénkek közé ; az irigyet távoltartjuk féltékenységet keltő jelenetektől ; az illetéktelen harag, lobbanékonyság káros hatását az idegrendszerre, az önzés rútságát másoknál tapasztalt példákon tüntetjük föl stb. Mindezek alkalmazásában pedig úgy a gyermeknél, mint a serdülő ifjaknál legkönnyebben érünk célt a rokonszenv felkeltésével. A társas emóciók egyik hathatós szabályozója a rokonszenv. Sokrates egy fiút azzal a megjegyzéssel vitt vissza apjához, hogy nem tud vele semmire sem menni, mert nem szereti őt. A társas élet az emberre nézve olyan, mint a mindennapi kenyér ; nélküle sem nem élhet, sem hivatását nem töltheti be. Embernek ember, gyermeknek pedig gyermek a legjobb társa. Sohasem szabad tehát a gyermeket kiragadni abból a körből, mely az ő vágyainak, hajlamainak, kedvteléseinek legjobban megfelel. És itt is első helyen áll és legtöbbet tehet a család, mert anyjával, atyjával, testvéreivel rendszerint legjobban rokonszenvez. Már a családi életben megvan a gyermeknek a maga kis társadalma, melyben ha nem is nagy, akkora szerep mindenesetre jut neki, hogy szorgalmával és jó magaviseletével úgy magának, mint szülőinek kölcsönös örömet szerezhet. Az itt uralkodó rendnek és fegyelemnek tehát olyannak kell lenni, hogy azok a gyermeket jól előkészítsék arra a másik társas életre, melyet iskolai társadalomnak nevezünk. Mert az iskolában már nagyobb tér nyilik a társas érzelmek megnyilatkozására. Az egyenlő kor, rokon érzés- és gondolatvilág, körülbelül egyforma ismeretkör, a közös munka, a folytonos együttlét, mind olyan tulajdonságok, melyek egyre fejlesztik és megérlelik az iskolatársakban az együvé tartozás érzetét s ennek folyományát: a társaságot. Míg a család a társadalmi élet kialakulása tekintetében egyoldalú, mert benne a gyermek nálánál öregebbekkel vagy íiatalabbakkal érintkezik s az ott uralkodó tekintélynek kell, hogy okvetetlenül alárendeltje legyen: 1 Felméri 535. 1. 2*