Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1904
11 maradna. Épen a gyermeki természet s az öröklött vagy szerzett hajlamok kölcsönös felismerése teszi sokszor szükségessé a család és iskola együttes működését, közös eljárását, bizonyos bajok orvoslását, gyógyítását illetőleg ! És itt szóvá tehetjük a szülői értekezletek kérdését is. Újabban egyre jobban hangoztatják az ilyen értekezletek szükségességét. mint a szülő és iskola együttes működésének hathatós eszközét, az úgynevezett »tanügyi közvélemény megteremtőjéét. Ez persze nem volna más, mint a németek „ Elternabend"-jének magyar talajba való átültetése, melyet a jénai egyetem híres bölcsészeli tanára, Bergemann Pál 1 oly melegen ajánl, s melynek nálunk legbuzgóbb terjesztője és képviselője Waldapfel János, ki amellett, hogy erősen hangoztatja az ilyen értekezletek szükségességét, már több ízben tett is kísérletet meghonosításukra. Röviden összefoglalva körülbelül a következő okokra vezetik vissza meghonosításuk célszerűségét: a) közös pedagógiai képzettségre nyújtanak alkalmat, legalább a főbb elvekre nézve ; b) szülő és iskola kölcsönösen ismerné egymás nevelői gyakorlatát, szintén főbb vonásokban ; c) egymás eljárását kölcsönös jóakarattal befolyásolnák; a jónak elismeréssel adóznának, a helytelent pedig bírálatukkal gyöngítenék, kiküszöbölnék. A pedagógiai elveknek, ismereteknek ilynemű terjesztésmódja mindenesetre szép és üdvös dolog volna, ha a kivitel is oly könnyűséggel járna, mint magoknak a józan nevelési elveknek pusztán jóakaró figyelembe való ajánlása. Mert addig csak szépen menne a dolog, míg általánosan elterjedt nevelési hibákat hangoztatnánk a szülői értekezleteken; de ejtsünk csak ki egyetlenegy oly hangot, melyben a szülő magára ismer mint hibásra vagy bűnösre, legott kész a veszedelem. Az olyan szülők ugyanis, kik a pedagógiai műveltség oly magas fokán állanak, hogy az iskola működését objektíve, elfogulatlanul, minden személyi vonatkozástól menten tudják elbírálni: nem igen szorulnak — azt hiszem — ilyen értekezletekre ; az olyanok ellenben, kiknek nincs elegendő általános műveltségük — pedig ilyeneknél tapasztalható a legtöbb nevelési ferdeség — épen elfogultságuk következtében minden téren csak könnyítést, tehermentességet, minden felelősség alól való felmentést követelnének! Ezek ugyan nem tekintenének el a személyi vonatkozásoktól, sőt csaknem bizonyos, hogy gyengeségöket vagy hibájukat palástolandó, belevinnék vitatkozásaikba a tanár eljárásának bírálgatását is, elkeseredettségükben örökös torzsalkodásokat szítanának, amelyek azután sem az értekezletek értékének színvonalát nem emelnék, sem a nevelés ügyének nem tennének hasznos szolgálatot, hanem annál több kárt! Ha valahol, úgy a nevelés körében merülhetnek fel leggyakrabban 1 Az erkölcsösség kérdése és az iskola (Die Sittlichkeitsfrage und die Schule) című értekezése, melyet Boroszlóban a német tanítók egyetemes közgyűlésén tartott, oly hatást ért el, hogy hamarosan egész Németországot bejária, a külföldön és mindenütt dicsérő elismerést aratott s nálunk is kellő méltatásra talált.
