Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1903

28 A régi latin közmondás szerint a szavak elröpülnek, az írás megma s a példák vonzanak! Mennyire beigazolva látjuk e tapasztalati igazságot éf a hitoktatónál, aki egyházi személy! Hivatásánál, neveltetésénél fogva a já borság erényével felruházva, az Isten s az emberek iránt tartozó szeretel lángolva, a vallás kötelességeinek leghívebb teljesítője s ekkép tanítását m denkor és mindenütt önpéldájával igazolja be és pecsételi meg. S ez igen fontos dolog, ha ennek a gyermek vallásos nevelésére von kozó eredményeit csak futólag is figyelembe vesszük. Az állam boldogulásán, belső békéjének alapja az erkölcs és az ettől elválaszthatatlan vallás ; kétst telen tehát, hogy a hitoktató bármely erkölcsi tulajdonainak is csak a val sosság és erkölcsösség lehet amaz alapja, mely nélkül a legjelesebb értei és külső sajátságok értéke rendszerint csökkenni szokott, sőt egyéb erköl tulajdonai is úgy tűnnek fel, —• persze vallásosság hiján — mintha ingado alapra épültek volna és szükségképen halomra omlanának. Alig van erény, mely a nevelő hivatása fenségének fontosságát anny emeli, mint épen a vallás külső megnyilatkozásainak tisztelete és jámt gyakorlata, azaz a vallásosság. Soha sem elégséges az, hogy a nevelő kerüli a rosszat s növendékein nem ad alkalmat a megbotránkozásra, — ez már utolsó lenne úgyis hanem szükséges, hogy a legnagyobb szorgalommal iparkodjék mindi legkisebb cselekedeteiben is a vallásos s jámbor férfiú legilledelmesebb vis< kedését kifejezésre juttatni, hogy így saját szép és jó példája által von vezesse őket a jóra s abban mégis erősítse őket. A növendékek azonfelül hitoktatójuktól a legnagyobb pontosságot, munk szeretetet s lelkiismeretességet fogják megtanulni, mert aki a tiszta vallásoss: és erkölcsösség eszméitől át van hatva, az mindenkor szívén viseli hivat kötelmeinek pontos teljesítését s törekvései oda irányulnak, hogy azokat egé kiterjedettségökben, tehát még legapróbb részletükben is, minél hívebben lelkiismeretesebben teljesítse. Mindezekhez járul még az, hogy az egyházi hitoktató neveltetése, kö nyezete és folytonos érintkezése és összeköttetései révén oly gyakorlati küH készségre tesz szert, mely gyerekekkel való érintkezésben, tanításban ne előnyére, a növendékeknek pedig csak javukra válhat. Ilyen például a szelídsé vagy a béketűrés erénye, melyre még a vallás oktatásában is igen na£ szüksége van. Nemkevésbbé sajátja sokszor a lélek vidámsága, az a tula donsága, melynél fogva mindig egyenlő s állhatatos lelki állapotban jeleni meg tanítványai között, amit ők különben igen nagyra szoktak becsülni. Ez Iélekállapot a tanulókat természetes és örömteljes vidámságukban tartja fer anélkül, hogy az illem és szerénység korlátait átlépnék; neveli bizalmuk, hitoktatójuk iránt, kinek társaságát keresve keresik olyannyira, hogy előt semmit el nem titkolnak, minden cselekedeteikben, sőt ha alkalom van r még gyermekes játékaikban is tanácsát s beleegyezését, javallását kérik így tekintélyük távolról sem veszít, hanem inkább tetemesen növekedik.