Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

ZVÉR ENDRE EMLÉKEZETE. 1850 -1902. Még most is sajog szívünkben az elválás fájdalma, még mindig érezzük a veszteség nagyságát, amely akkor sújtott bennünket, midőn 1902-ben augusztus 19-ikén örökre elnémult az ajak, mely csak az Isten- és hazaszeretet magasztos igéit hirdette és kihűlt a drága szív, mely a legnemesebb érzelmek lángjától hevült szüntelen. A szegedi városi főgimnázium tanártestülete érzi elsősorban a veszteség nagyságát, hiszen itt működött ő közöttünk, mint a kötelességtudás legszebb példaképe, ott tündöklött előttünk, mint a szeretet és együttérzés valódi apostola. Bár az idő sok mindent elfed s közönnyel halad el sok múlt emlék mellett, de akit igaz szeretet környezett, aki csak mások boldogításán fáradozott, nem merülhet a feledés homályába, mert az emlékezet és az őszinte szeretet ki nem alvó mécsese világít porainál s a hátrahagyott fájdalom kesereg drága sírhalmánál. Szelleme még most is közöttünk él, mintha testet öltve járna itt előttünk, érezzük nemes példájának boldogító hatását, nem tudjuk feledni lelki szépségének varázsát. Ott látom, mint ifjút, a kegyestanítórend zászlaja.alatt harcolni önfeláldozóan, ideális célokért hevülve. Még alig tizennyolc éves, midőn régi óhaja teljesül s 1868-ban szept. 8-án a rendnek tagja lesz. Még az élet tavaszát éli, már is kiváló jeleit adja azon törhetetlen jellemnek és ideális lelkületnek, amely a Gondviselés legnagyobb megpróbáltatásai közt is mindenkor az ég felé irányította tekintetét s a lelki nagyságnak vonzó alakjává avatta fel. Most ifjú lelkesedésében érezte igazán, hogy van a szívben egy titokzatos iir, amelyet nem tölthet be a világon semmi, van egy kimagyarázhatatlan vonzalom, amely csodás varázserővel csatolja az ideális lelket azon örök Nagysághoz, kiben minden szépnek és nemesnek, minden jónak