Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

59 fel a legszebb jutalmat, a legbővebb kárpótlást minden önfeláldozásodért, minden küzdelmeidért, hogy a te életed is azon alapok lerakásának volt szentelve, amelyen a magyar nemzeti kultura hatalmas épülete dicsőségesen fel fog emelkedni. De ehhez, — engedd meg, hadd fűzzenek még egyet a te tanítványaid, akik a te munkásságodnak áldását legközvetlenebbül élvezték. És ez a szeretet, a hála, ami lelkünket eltölti azon férfiú iránt, aki a mi boldogulásunkat mindenkor szivén hordozá és aki a mi szellemi életünk fejlődésének oly hatalmas irányítója volt. Tiszta, egyszerű és fönséges ez az érzelem, mint az a ragyogó harmatcsepp a virág kelyhében és élni fog keblünkben, amig csak a nemesebb utáni érzés és gondolat ki nem hal." Az üdvözlő beszédek elhangzása után maga az ünnepelt emelt szót. Válasza a benső megilletődésnek, a meghatottságnak beszéde volt, de egyúttal szabatos és lelkes kifejezése annak az eszménynek, melyet ő főigazgatói működése alatt követett, melyért nem szűnik meg lelkesedni, hogy Szeged városa azzá legyen, amivé helyzete predesztinálja, a magyarság mentővára dél felől, súlypontja az Alföldnek és annak ütőere, ahonnan a magyarság szellemének szét kell áradnia e haza minden pontjára. A hatalmas beszéd, mely erejével és szónoki szépségeivel mindenkit megragadott és megindított, a következő : Mély megindultsággal s mély hálával szivemben állok ezen helyen. Arra akarok vállalkozni, amire e pillanatban képes nem vagyok: hogy tolmácsoljam mélyen érzett hálámat azon kitüntető figyelemért, amellyel e fényes közönség engem megtisztelni kegyeskedik. Ugy tetszik, mintha ez az én ünnepem volna. Nem az én ünnepem, hanem tankerületemé, a szegedi tankerületé, mely Magyarország déli részét foglalja magában, itt a végvidékeken áll őrt a magyarság, a magyar állameszme ügyében. Tankerületem ünnepe ez s az én csekély egyéniségem csak ok és alkalom, hogy nyilvánulása legyen, miszerint a meggyőződések, a törekvések, a célok egysége fűzi össze e tankerület tanitótestületeit, hogy nyilvánvalóvá legyen, miszerint a szellemek egysége uralkodik itt, mely a legnagyobb célokért, a haza jövendőjéért öntudatos munkássággal fáradozik. Idegenből szakadtam ide Dunántulról, ide a Tisza partjaira, 1882-ben voltam először Szegeden, midőn a várost a pusztulás borzalma rommá változtatta. Midőn azután 10 évvel ezelőtt újólag Szegedre jöttem a csudásan fölviruló városnak pompája, a szivek mélye s az őszinte barátság, mely engem ismeretlent itten fogadott, ugy hatott rám, mint a tavaszi lágy fuvalom, amely a fáknak rügyébe életet és tevékenységet önt. Éreztem azonnal, hogy itten való működésem talán nem leszen egészen haszon nélkül. Azon tanítórend, amelynek ma is tagja vagyok, s amelyhez hálával és szeretettel ragaszkodom, 800 év óta szolgálja a kulturát hazánk földén.