Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

II. A nevelés általában. Nevelési ideál után kell törekedni. Az ember nevelés nélkül. A nevelő értéke. Példák az ó- és újkorból a nevelés értpkét illetőleg. Oktatás nevelés nélkül. A tudománnyal párosult nevelés. Alig vau tárgy a világon, mely többször szőnyegre kerülne, alig van eszme, melyről többet és többször vitatkoznának, mint épen a nevelés kérdése. A tárgy fontosságát mindenkinek el kell ismerni. Minthogy azonban ezen a téren különbség nélkül mindenki otthonosnak, hivatottnak érzi magát: így jön aztán létre az a ferde állapot, hogy azok nézetei, kik a nevelés ügyét előmozdítani óhajtják, a legelágazóbbak, — az eszközök, miket annak elérésére fölhasználni sürgetnek, sokszor hetvteleneknek bizonyulnak, úgy, hogy a biztos, célravezető utat eltalálni a legnehezebb feladatok közé tartozik. Már pedig az emberiségnek törekednie kell egy ilyen nevelési ideál után, mely a századok nevelési felfogásaiból és a mindig újabb és újabb áramlatok kipróbált s helyesnek bizonyult rendszereiből leszűrődve, az embert az egyéni szervezet változhatatlansága mellett nevelés által a lehető legtökéletesebbé fejlessze. Szükség van erre már csak azért is, mert az ember nem kifejlődve jön a világra, sőt testi és lelki tulajdonságai szunnyadó csírákban vannak meg benne, várván az alkalmas külbehatásokra, melyek azokat növelik, fejlesztik, nemesítik; míg ezen külső öntudatos behatások nélkül, magukra hagyatva nagy sokára, későn, altkor is tökéletlenül fejlődnek ki. Egyedül az ember az az élő lény, akit nevelni kell, hogy rendeltetésének megfelelhessen. A kis hangya minden útmutatás nélkül szorgalmasan cipeli a nálánál sokkal nagyobb kenyérmorzsát mindjárt életének kezdetén ; alig hagyja el a bábot a pille, fölkeresi az illatos virágokat, hogy mézet gyűjtsön azoknak tarka kelyheiből; a szende ibolya hímes virágruhába öltözik a természet ölén : egyedül az ember tehetetlen, egyedül az ember szorul rá mások támogatására. S miként a rózsa magára hagyatva, tüskék-