Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

A régi időben az volt a szokás és pedig dicséretes, jó szokás, hogy magát a forrást, a bibliát ismertették meg a gyermekekkel, meghagyva annak eredeti festéseit, zománcát, élénk színeit; könnyedén és ügyesen mellőzve mindama részleteket, melyek a gyermekkorhoz nem illenek, megismertetve vele egy-két zsoltárt —• mint azt különösen a protestánsoknál láthatjuk — és egy-két mélyértelmű prófétai mondást, melyek örök eszmék és érzelmek magvait hintik el a lélekben. Szívemelő, léleknemesítő hatását e bibliai elbeszéléseknek elismerik még olyanok is, kik különben az egész szentírást csak egy történeti könyvnek tekintik. Első ezek között a már említettem Legouvé, aki deista létére gyönyörűen nyilatkozik a vallásos ihletettség e gyönyörű forrásáról. Talán senki sincs, — mondja — ki ne tapasztalta volna, hogy az élet nehéz körülményei között a gyermekkorban betanult egy-két bibliai idézet miképen csillámlik meg bennünk és miképen lesz a vigasztalás, tanács és tanítás forrása. Világosítja az értelmet, emeli a lelket, támogatja az elhatározást! Szentelje meg a család a vasárnapokat s az egyház által előírt ünnepnapokat is, amit látva a gyermek, vallásos érzelmei csak erősbödnek. A vasárnapok, ünnepek ugyanis a lelki élet örvendetes napjai, a melyeket Isten jótéteményeinek emlékére ünnepélyesen szentelünk meg, nehogy irántuk hálátlan feledékenységbe merüljünk. A vallásos meggyőződés legszentebb nyilatkozatának egyike a szentmisén és egyéb egyházi szertartásokon, isteni tiszteleten való részvétel. A szentmise áldozat, mint tudjuk az egyház egyik legfönségesebb és legszentebb ténykedése, mert benne ama éltető, szeplőtelen véres áldozat, aki magát érettünk a kereszt oltárán feláldozta, a pap kezei által naponként vérontás nélkül mutattatik be. E magasztos szentség élő emléke ama kimondhatatlan szeretetnek, mellyel Isten irántunk viseltetik. Ezen szent áldozatban ismerjük meg legtökéletesebben az isteni fölséget és adunk neki hálát minden jótéteményeiért. Azért a gyermeket külsőleg, belsőleg is a legnagyobb hódolatra kell előkészíteni ezen szentség imádása iránt. Ügyeljen a szülő különösen arra, hogy a templomba belépve a gyermekek szerényen és illedelmesen viseljék magukat, benső áhítatra gerjedjenek és szent félelemmel gondoljanak arra, hogy mily tisztelet illeti meg e helyet. „Ha már a fejedelem palotájába aggódó félelemmel és a tisztelet érzetével lépünk, mennyivel illőbb, hogy magunkban a szent félelem érzetét fölkeltsük, ha a dicsőség királyának házába megyünk!" 1 A templom azon hely, a hol a vallásos lélek Isten iránt tartozó hódolatának külső szertartásokban ad kifejezést. Ezek a szertartások különösen nagy hatással bírnak a fiatal, fogékony lelkekre. Mert nemcsak hogy a gyer1 Antonio Silvio : A keresztény nevelés. 196. lap.