Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

külső jeleit, fékevesztett zabolátlanságában undort keltő szörnyeteggé válik. A nő épfen azért, mert Isten őt finomabb és gyöngédebb kezekkel teremte egy magasztos hivatásra, mélyebben bukik a férfinál; a hiúság, önzés, világ szeretete, Istenről való megfeledkezés, a jó iránt való gyűlölet dolgában túltesz a férfin. Ha a nő hűtlen lesz magasztos hivatásához, ha a természettől beleoltott alapérzelmeket erőszakosan kitépi lelkéből: akkor az ő magasztos tulajdonai váratlanul önmaga, a férfi és a társadalom ellen fordulnak. A férfi, miután lesülyedt az erkölcsi magaslatról és társát is magával rántotta, nem fogja magát otthonosan, jól érezni neje társaságában, ez pedig még kevésbbé a férfi körében. Az istentagadók, vallástalanok, társadalomfelforgató elemek közt fogják majd megtalálni helyöket. Mert a nő nemcsak hiúságra, hanem túlzásra és ha nem hisz már többé semmiben és elbukott, vakmerőségre is hajlandó. Az ily családanya egyenlő jogokat akar élvezni férjével s míg a gyerekek otthon felügyelet nélkül, étlen-szomjan, korán a nyirkos börtönök lakóivá érlelődnek meg: addig az apa és az anya tiltakozó népgyűléseken, a fennálló rend elsöprését célzó klubokban vesznek részt és már-már igen sokszor lehet hallani az istentelenség lelketrázó lármáját nők szájából is. Legfurcsább azonban, midőn az apa és anya, a család fejei, mint ellenkező politikai vagy társadalmi felfogások pártolói, a felizgatott vallástalan tömeg közepette szóval vagy épen tettel egymás ellen lépnek fel a küzdőtéren. Amerika már nyújt erre példát; idővel megérünk majd mi is rá! Ha most már végighordozzuk tekintetünket azon szomorú következményeken, azon számos vérfagyasztó családi drámán, amelyek mind a vallástalanság, hitetlenség következtében szaporodtak el oly hihetetlen aránytalan módon, úgy lehetetlen ne csodálkoznunk s egyben megdöbbennünk az emberek azon rövidlátóságán, melynélfogva törvényileg ismerik el a felekezetnélküliek létjogosultságát. Egész életünk, földi boldogságunk legnagyobb része a kölcsönös hit és egymás iránti bizalomra van építve; hogyan higyjünk most mi azoknak

r hogyan bízzunk azon embertársainkban, kik előtt semmi szent, semmi tekintély nem létezik, akik maguk sem hisznek semmiben, sőt minden ilyennek határozottan lerombolására törekesznek ? Micsoda nevelést, micsoda gyermekeket várhatunk az ilyenektől? Pedig a betegség terjed és talán sokkal rohamosabban, mint gondolnók. Bennünket, a tanítás s neveléssel foglalkozó egyéneket és a szülőket érdekli leginkább az a felette szomorú statisztika, melyet a „Társadalomtudományi Társaság" februári ülésén dr. Kenéz Béla a felekezeten kívül állókról felolvasott s melyből kiderül, hogy egy pár év alatt több mint 16 ezren jelentették be felekezetükből való kilépésüket.