Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1902

Az ókor népei, kikről csak a történelem megemlékszik, úgy a köz-, mint magánéletük minden egyes mozzanatában Istent választották védpaizsokul. így a zsidók, görögök, rómaiak. A régi zsidók a családi élet boldogsága kezdetének, az ég kiváló ajándékának tekintvén a gyermeket, kötelességüknek tartották azt is az Istenhez vezetni. A íiút hat, a leánykát tíz hét után templomba vitték, hol áldást adtak rája! S a szülők öröme, a család boldogsága meg volt! Egyiptom régi királyai, mint a feliratok tanúsítják, vallásosságuknál fogva csak mezítláb mentek be az istenek templomaiba. A Homéros leírta görög családok szinte vetekedtek egymással az istenek iránt tartozó tisztelet nyilvánításában. A leghíresebb görög férfiak, mint Pythagoras, a honmentő Epaminondas és mások koruk legjámborabb családapái közé tartoztak. A rómaiak legelőkelőbb családjainak fejei pedig, mint a család papjai, otthon házi, a Capitoliumban pedig az állam isteneinek mutattak be áldozatokat. Első szent királyunk megható példája a jámbor, vallásos családapának; intelmei szeretett fiához, Imre herceghez, a legnagyobb mértékben magukon viselik a hit, a vallásosság, a jámborság szívből fakadó meggyőződését! Történelmünk szent Lászlót, a lovagiasság ez igazi mintaképét és Hunyady Jánost, korának nemcsak legnagyobb hadvezérét, de egyik legvallásosabb családfejét említi. Boldog volt az emberiség, boldogok voltak a szülők és gyermekek, míg az isteni félelem szent eszméje fűzte szorosabbra azt a köteléket, mely közöttük fennáll. Legouvé, a híres francia akadémia halhatlanainak egyike, deista létére is kénytelen bevallani, hogy hajdan a közös hit, erőt, fegyelmet, egy kötelékkel többet alkotott a családban. S habár egy kissé satirikusan jegyzi meg, hogy a vallás cselekményei úgy jelentek meg mindenütt a családok körében, mint a hitvallás vagy szokás, a számítás vagy illem követelményei, mindazonáltal meglátszik szavainak őszinteségében, hogy a régi állapotokat kedvezőbbeknek tartja a családi boldogság megszerzésére és fentartására, mint a korábbiakat. „Régen — folytatja tovább — mindenki hitt, vagy legalább azt mutatá, hogy hisz; a hitetlenek épen oly kevéssé tartózkodtak a szentségek gyakorlásától, mint a hivők. A társadalom minden osztályában bizonyos számú vallási szokás a kegyes hála és imádás közös érzelmében naponkint egyesíté a család minden tagját. A leggazdagabb ebéd épen úgy, mint a legszegényebb tanuja volt az áldáskérés és a hálaadás elmondásának. Az ó- és újtestamentom fenhangon olvasása közös élvezetnek és közös kötelességnek tartatott és én részemről nem képzelek meghatóbb jelenetet, mint midőn az atya vagy a nagyatya, a végzett napi munka után maga körül gyűjtve a ház minden egyes tagját: gyermekeket, barátokat, szolgákat, buzgó hangon elrebegi az estéli imádságot és mindnyájokat Isten kegyelmébe ajánlja. Ez a bűnbánat, a gyöngéd megintés és a kibékülés órája volt, mindnyájokra nézve! Oh, a régi időben a lelkek