Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1901

4 A milyen irányú az olvasmány, melylyel foglalkozunk, olyanok leszünk mi is. A jó könyv a kellemes szórakoztatás mellett mindig bizonyos emelkedett eszmék követőivé tesz bennünket; műveli eszünket, nemesíti szivünket, alakítja jellemünket. Hány ember van, a kit olvasmányai tettek jóvá, nagygyá és ismét hány, a kit szintén olvasmányai tettek gonoszszá, sodortak a bukás örvényébe ! Nagyon kényes és nagyon fontos nevelési eszköz a magánolvasmány, azért is hívom fel a szülők becses figyelmét reá, mert ezen a téren gondos ellenőrzéssel sokat nyerhetünk, a nemtörődéssel pedig mindent elveszthetünk. A mai kort méltán lehet papiroskorszaknak nevezni. Valóságos olvasási láz szállotta meg az emberiséget. Alig találunk valakit, a ki nem olvas, a ki nem érdeklődik a nyomtatott betű iránt. A kocsis a bakon, a kofa a kosara mellett olvas. A falusi korcsmákban vasárnap délután az írástudó parasztok újságot betűzgetnek. Az inas, a cselédleány rémregényt vagy krajczáros újságot lapozgat. A pápaszemes öreg nénikék kis unokáikat a képes könyvek versikéire tanítják. A tudóstól le az utczasarkon ácsorgó naplopóig mindenki olvas, a ki csak olvasni tud. Nem megrovásként említem ezen tényt, hanem csak a valóság feltüntetésére hozom fel. Az olvasási kedv áthatotta társadalmunk minden rétegét, egy helyen áldást hintve, más helyen a veszedelem magvait szórva. Olyan jelenséggel állunk hát szemben, a melylyel számolnunk kell, a melyet figyelmen kivül hagynunk nem szabad. Szeretünk olvasni mindnyájan. Szeretne olvasni a kis gyermek is. Mert van egy sajátsága, mely ösztönszerű, mint az éhség s a mely uralkodik lelkének minden egyéb sajátsága fölött: ez a kíváncsiság, a gyermek legelső tanítója. Tudni, ismerni akar mindent. Rendkívüli erővel működik benne a kíváncsiság és az utánzási ösztön. Gondoljunk csak vissza önmagunkra, vagy figyeljük meg a gyermekeket. Gazdag és tanulságos meglepetésekben lesz részünk. Egyikünk ezt, másikunk azt a mesterséget utánozta. Fúrás-faragással, katonásdival teltek el gyermekéveink. Utánoztunk mindent, a mit láttunk. De alig van manapság más valami, a mit a gyermek sűrűbben látna, mint az olvasás. Bátran mondhatjuk, hogy nincs család, a hol a gyermek nap-nap után ne volna szemtanúja az olvasásnak. Édes apja és anyja olvassák az újságot, iskolába járó testvérei a tankönyveiket. Mi természetesebb, mint az, hogy a 4—5 éves kis gyermek is olvasni akar. Kezébe veszi az atyja újságját és egész komolyan olvasni kezd belőle, mint egy kis tudós, arról ugyan szegényke nem tehet, hogy a sors tréfájából az újság rendszerint fordítva kerül a kezébe. De a mi eleinte merő kíváncsiságból, csupán utánzási ösztönből történik, az későbben szokássá és mint szokás, életszükségletté válik, a melyről a gyermek nem tudna lemondani. De nincs is