Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

69 átkelés. Ha már jókora tömeg torlódik össze a járda szélén, melynek leghőbb vágya a tulsópart elérése, akkor megszánja a szánandó tömeget az utczák föltétlen tekintélye, a rendőr; kezét fölemeli, parancsol a kocsiközlekedés egy pillanatban megáll s a tömeg hálás lélekkel meg ziháló mellel rohan a másik oldalra. Izrael átkelése ez a Vörös tengeren, mögötte újra összefoly a kocsitenger. Ez aztán a rendőrség! Legjobb az egész világon. Éber és figyelmes, erős és udvarias. Figyel mindenre és rá is figyel mindenki. Válogatott emberek, jól fegyelmezve és tanítva. Akár egy hadsereg. Számuk is akkora, tizenhatezer. Öltönyük sötétkék posztóból való, fejükön tűzoltó-föveg-féle, kezükben keztyű, egyéb semmi, se kard, se pisztoly. Tekintélyük mégis igen nagy, mert szigorúan büntetik azt, ki ellenük vét. S ez így van rendjén. Az utas bizalommal fordulhat feléjük és minden angol. Hányszor történik, hogy tehetetlen öregeket, nyomorék koldúsokat maguk vezetnek át az utcza másik felére. A ki pedig nem enged szavuknak, azt a fölöttes hatóságnak jelentik föl. Részeges csavargók s veszekedő naplopók nem szívesen jönnek érintkezésbe hatalmas markukkal és izmaikkal. Az utczáknak tipikus alakjai a czipőtisztítók és az utczaseprők. A czipőtisztítók czifra, de azért csak szemtelen legyek. Vörös zubbonyukat széles, mesterségüket dicsérő módon kifényesített bőröv fogja körül; kalapjuk vörös szegélyes. Az utczák piszkos papagályai, kik minden idegenbe belekötnek s „utánozhatatlan természetességgel" mit szenitelenségnek szokás mondani, figyelmeztetik az embert, hogy nem valami szalonképes a czipője. Ha szóba állsz velük, megkínoznak; ha nem, úgy kifiguráznak. Sokkal rokonszenvesebbek az utczatisztítók. — Ügyes kis fiúk ezek, kik csodálatos gyorsasággal ugrálnak egy helyről a másikra és oly biztossággal kúsznak, mint a macskák, összesöpörve a szemetet s az út mentén fölállított bádogszekrényekbe hordván azt. Mi remegve várjuk a pillanatot, mikor szökhetünk át egyik oldalról a másikra s ezek ott forgolódnak jóformán a lovak patái s a kocsik kerekei közt. Számuk egész hadsereg. Többnyire árva gyermekek, kiket közös házakban tart a város, ruházza és élelmezi őket. Az ember megszánja őket; keserves kenyér, de a városnak szüksége van rájuk. Mi volna az utcza képe, ha az óriási forgalom szemetjét csak olyan nálunk látható kényelmes utczasöprőkre bíznák! A nagy zsivajból menekülve kissé megpihenünk a Trafalgar-téren. Londonnak legszebb tere ez, a városnak szíve. Nevét Trafalgartól vette, hol a hős Nelson 1805-ben, mint győztes esett el. Szobra itt áll a középen. Egyike a világ legnagyobbszerű emlékeinek. Maga a hős egy ötven méter magas oszlopon áll; oly magasan, hogy alig lehet kivenni az alakját. A talapzaton Nelson híres jelszava: „Angolország minden fiától elvárja,