Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900
26 ajándékozta meg. Kissé pikáns bajor kedélyeskedés, túlontúl konfidens. Furcsa kegyelet az, melyik vetkőztet ahelyett, hogy takargatna. Templomai közül igen szép a gótstilü sz. Péter templom, mely közel háromszáz évig épült. Dómja igen szép kivitelű, gót izlésű, merészen magas, de bántja az összhatást, hogy boltozata román módra félkörbe hajlik; chórust, orgonát nem látni sehol; belül a templomban a bejáratnál egy tizenöt méternyire mélyen fekvő, kereken járó kútja van. Innen húzzák a szentelt vizet. Speczialitás. Hagyjuk itt most a régiségek városát s tekintsük meg a tőle tíz kilométernyire fekvő Walhallát. * * * Mi a Walhalla ? A Walhalla a germán mithológiában az elesett hősök hazája. Gyönyörű palota, melynek minden porczikája csillogó arany s oly magas, hogy boltozatát szem meg nem látja. Asenheim fővárosában Asgardban, az istenek székhelyén épült. Kapuján csak az léphet be, kit Heimdall bebocsát a Bifröst szivárványodon. Heimdall éber őr; meglát mindent, meghall mindent. Még a fűnek s a juhgyapjúnak a növését is hallja. Mást nem ereszt a szivárványhídra csak Istent és hősöket, kik remegés nélkül mentek a harczba s mosolyogva haltak meg. A boldogság, mely a hősöknek osztályrésze, páratlan. Csodaszép Walkyrok vezetik fel őket Freya vezérük elé; a szerelem, a szépség istennője elé, ki üdítő itallal fogadja a fáradt harczosokat. Walkyrok, miként a mohamedán Hurik édesítik meg túlvilági éltüket. Ök szolgálják fel az isteni ételeket; ők töltögetik tele serlegeiket üdvözítő itallal, habzó méhserrel. Heidrun kecskének nektárédes tejével; ők támasztják uj életre az elesetteket forró csókjaikkal. Fegyveresen száguldanak paripáikon, mint Hippolite amazonjai s a csatamező felett úgy lebegnek, mint madár az erdő fölött. Lovaik sörényéről harmat csepeg a völgyekbe, mely üdíti a szép virágot; jégeső a hegyekre, mely megfagyasztja a lombot. Isteni versenyek és lakomák nélkül oly unalmasak volnának; vidám kaczagásuktól zeng a kristálypalota, mint az üvegharang. S az Einheriarok, a borzalom hősei, oly vidámak, oly boldogok mellettük, midőn elfáradva a versenyekben, hűs itallal üdítik fel őket. És ez így van és így lesz mindaddig, míg az „Istenek alkonya," a Götterdämmerung be nem köszönt. Akkor majd fegyverbe állanak Walhalla hősei, hogy Wotant segítsék diadalra s uj, örök boldogságot kezdjenek. A germánok nagyjainak, hőseinek hazája a bajor Walhalla is. Pantheonja mindazoknak, kik eszméket dobtak az emberiség közé, hogy ez azokat feldolgozza : kik irányt szabtak a német nemzet művelődéstörténetében ; kik szóvivő, prófétái voltak koruknak; hangos visszhangjai koruk vágyódásának és reményének, eré-