Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1900

l4o kapu alatt van egy kis oltár, a melyen az elfoglalás ötödik havi fordulóján (1492. jún. 2.) szolgáltattak első sz. misét. Feljebb a borkapuhoz érünk. Itt adták át a granadaiak az adó tejében járó bort a mór udvar számára. Ez vezetett be az egykori téli palotába, melyet V. Károly lerontatott s helyébe egy uj palotát, vagy mint vezetőnk mondá, egy Mária templomot akart emelni. Az építést megkezdte, de soha be nem fejezte. Puszta falak meredeznek magasan, hatalmas dór oszlopok csoportosulnak, hogy terhet hordjanak, de hiába várakoznak. Még tetőzetet sem emeltek föléjük, rom maradt az, minek gyönyörű munkának kellett volna lennie. Mielőtt az Alhambra emlékeit megtekintenők, üdítő vízzel nedvesítettük kiszáradt torkunkat, mely itt a cisternákból való. Granadának ugyanis nagyon kevés a kútja, vize rossz és meleg. A város lakói ennélfogva az alhambrai vízre szorulnak. Ez nem forrásvíz, hanem a Darro vize van felszorítva mintegy száz méternyi magasságra s két víztartóba összegyűjtve. Innen kapták vizüket a szökőkutak s innen húzzák szakadatlanul a vizet most is. A vízhordók csekély pénzen töltik meg hosszú hordójukat s szerte viszik a városba, ki szamáron, ki a saját hátán. A víz nagyon kellemes, friss, szinte jéghideg, mert hosszú földalatti útjában a folyóvíz egészen megtisztul és megfrissül. Mialatt itt pihenünk, egy különös ruházatú és ábrázatú öreg állott elibénk. Fekete ábrázatán oly rikító volt ősz császárszakálla, mint régi spanyolos öltözetén a sok czifraság, Ízléstelen sallang. De hát ő nekie különbnek kell lennie a többi szegény halandónál, lévén ő a granadai s egyúttal az összes spanyol czigányoknak (chitánok) királya. Szegényes királyság ez nagyon, midőn naphosszat itt kell ácsorognia az Alhambra körül, hogy fényképét idegen utazókra rásózhassa két peseta fejében, mert ez a főjövedelme az ő királyságának. Poséba vágja magát ez a szegény öreg király, plasztikai kifejezést akar adni nagy hatalmának, pedig hát nagyobb a hatalma a mi falusi kisbiróinknak, mint a chitánok királya ő felségének. Az Alhambra magaslatairól átlátni az Elvira hegyoldalára. Itt laknak ezek a czigányok rozoga viskóikban, hegyoldalba vágott üregeikben. Nyomorúságuk nem csekélyebb a mi falusi vályogvető vagy vándorczigányainknál. Foglalkozásuk sem különb. Zenészek, kovácsok, lókupeczek. Akkora szabadságuk nincs, mint a mi vándorfeketéinknek, kikkel bizonyára egy időben szakadtak el keletről, midőn a hatalmas Tamerlán kimozgatta India népeit lakaikból. Ők egészen idáig szaladtak s itt is maradtak. Teljesen törvény alatt állanak, kóborlásokról már leszoktak vagy leszoktatták őket. A viandantes, kóborlók már ritkábbak és ezek is inkább az erdőket bújják, azért bizonyos félelemmel tekintenek rájuk a többiek. A hadseregben a legjobb lovas katonákká válnak. A kereszténységet még csak elvállalják, de a házasságkötést nem. Erre nem tudják őket rászorítani. Az ő házasságuk nagyon egyszerű és nagyon eredeti. Az ifjú 10