Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

26 élethez lehetőleg sok érző szervvel közeledjék, hogy ne csak hasznos, hanem önálló és minden irányban tevékeny tagja is legyen a társadalomnak. A lelki élet egyetlen irányát sem szabad itt figyelmen kívül hagyni vagy szándékosan elfojtani, legkevésbbé pedig azt, melyben leginkább nyilatkozik az ember önállósága, melyben, hogy úgy mondjuk, székhelye van az egyes ember személyiségének." Ha jogos ama panasz, hogy míg iskolázott és szabályos középszerű emberekben nincs ugyan hiány hivatalnokaink és közéletünk vezető köreiben előkelő szerepet játszó férfiaink között, addig igen is van olyanokban, kik érdekkel és éles szemmel tudnának felfogni valami új viszonyt, kik bizonyos és nagyon is szükséges genialitással lépnének az emberekhez és dolgokhoz: úgy jogos a követelmény is, hogy eme hiányt orvosolja már maga az iskola is, melyben az illetők ifjúkoruk legfontosabb éveit eltöltötték, még pedig azzal, hogy már ifjúkoruk éveiben keltse fel bennük az aesthetikai érdeklődést. Mert, úgymond, nagyon téves volna azt hinni, hogy az ifjúság még nem képes a művészet felfogására s hogy erre általában az értelmi képzettség magasabb foka kívántatik. Sőt épen az ifjúság bir e tekintetben sok elönynyel a felnőttek felett; érzékei élesebbek, a természethez elfogulatlanabbal ragaszkodik s tisztán elméleti nézetektől szabadabb. S itt Winckelmanntól idézi a következő sorokat: „mivel ama finom képzési anyag, mely a szépnek érzésére a művészetben inkább szükséges, mint a természetben, az ifjúságban sokkal nagyobb mértékben van meg, mint a későbbi korban, azért korán kell művelni s a szép felé irányozni ama tehetséget, mielőtt a vénség beköszönt és mi borzadunk megvallani, hogy nem érezzük azt többé." Ezután párhuzamot vonván az elmélet és szemléltetés értéke között, teljes megnyugvással veszünk tudomást eme kijelentéséről: „Joggal követeljük az iskolától, hogy az ifjúságot a nemzeti s az antik költészet egész gazdagságába bevezesse, hogy azt azok művészi alakjával, mértéke, irálya, egész compositiójával megismertesse; és vájjon kell-e attól félnünk, hogy ugyanazon művészeti törvények, egy antik domborművön, Raphael egy festményén magyarázva, nem volnának az ifjúságra nézve ép oly gyümölcsözők? Oda törekszünk, hogy a költészetet felmondás, sőt talán színi előadás által is a könyvek világából az eleven életbe ültessük át és meg vagyunk győződve róla, hogy az érettebb ifjúságot hátrány nélkül lehet megismertetni a művészeti Ítéletekkel és fejtegetésekkel, hogy történelmi kézi könyveinkben egészen helyökön vannak a cultura és művészetről szóló fejezetek és ezt mind a nélkül, hogy a képzőművészet elemeit eléjök állítottuk volna. Minthogy azonban igen hosszadalmas volna teljes egészében nyomon követni eme mély tudásról és széles ismeretről tanúskodó czikksorozat észrevételeit, kitűzött czélunkhoz képest csak azon főbb irányelveket fogjuk