Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899

11 Természetes, hiszen az erkölcsi műveltségen alapszik az egyén, a család, a nemzet becsülete és boldogsága. Földi czéljainkat a társas együttélésben érhetjük el. Embertársainkhoz kell alkalmazkodnunk; bele kell illeszkednünk a társadalom szokásainak és törvényeinek keretébe, különben a társadalom kérlelhetetlenül eltipor. Érzelmeink tisztultsága, akaratunk fegyelmezettségé segítenek bennünket arra, hogy becsülettel álljuk meg helyünket a társadalomban. Az erkölcsi nevelésnek is az a feladata, hogy érzelmeinket, szivünket nemessé, akaratunkat edzetté nevelje. Ismert dolog, hogy érzelmeink egy része, még pedig a kevésbbé rokonszenves része (félelem, harag, irigység, kapzsiság) velünk született örökség. Könnyen felismerhetők már az egészen kis gyermeknél is. Ámde ezek oly gyarlóságok, hogy, ha erőt vesznek rajtunk, ugyancsak sok bajnak lehetnek szülőokai társaséletünkben. A nevelésnek tehát ezek fejlődését meg kell akadályoznia, vagy legalább egyéb nemes érzelmek felköltésével mérsékelnie. Iskola és család nemes versenyre kelhetnek az erkölcsök nevelésében; mindkettőnek bő alkalma nyílik úgy a nemtelen érzelmek gyöngítésében, mint a nemesek felkeltésében és ápolásában. A nevelés azzal vet szilárd alapot az erkölcsnek, ha fel tudja kelteni a gyermekben a rokonszenv, a szeretet érzetét, mert ez hatalmas társas érzelem, erősítője minden nemes, gyöngítője minden nemtelen érzelemnek. Melegágya a család. A szülők, a testvérek, ismerősök, cselédek, sőt a házi állatok, együtt alkotják azt a kis kört, melyben a gyermek rokonszenvérzete fejlődésnek indul. Már most minden attól függ, hogy mennyi szeretetet tapasztal a családi környezetben a gyermek. Az a gyöngédség, figyelem, melylyel a családfők egymás, gyermekeik, idegenek s a cselédek iránt, az a kimélet, melylyel az állatok iránt viseltetnek, a gyermekekben is hasonló érzelmeket ébreszt; a szeretetlenség, kíméletlenség viszont durvaságot. A gyermeknek a családban, de minden környezetben érdeklődést, szeretetet, részvétet, segítséget kell tapasztalnia érzelmei és vágyai kielégítésében s akkor maga is hasonló érzelmekre hangolódik. A mellőzés vagv épen durva elutasítás semmiesetre sem hat jól lelkére s társas érzelmei fejlődésére. A gyermeki szívnek szüksége van a szülök szeretetére. Jótékony meleg ez, mely a gyermeki lélek legszebb virágait: a viszonzott szeretetet, gyöngédséget, odaadást, hálát, engedelmességet stb. kelti életre. Csakhogy ez a szeretet ép úgy, mint a tavaszi nap, fejleszsze, erősítse ezeket a virágokat; vegye körül, óvja minden káros befolyástól, de mértéktelenségével el ne pusztítsa. A szülői szeretet gyöngédsége egyúttal óvatosságot, mértéket kiván, máskülönben gyöngeséggé lágyul. Ebből a gyöngeségből burjánzik azután könnyen fel a nevelés legnagyobb, sajnos, nem ritka akadálya: a kényeztetés, mely egyaránt átka a családnak és az iskolának.