Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1899
9 körében mindenféle irányban tanul, előkészítője a közös iskolai oktatásnak. Egyéni tapasztalatok ezek s mégis a közös oktatásnak szolgálnak alapul. Az iskola folytatja azt, a mit a család megkezdett. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy az iskolai oktatással a családi véget ért. Mint mindenben, ebben is számít az iskola a család támogatására. Hogy a szülők gyermekeiknek az iskolai tantárgyakban szakszerű felvilágosításokat adjanak, természetesen nem lehet kivánni; ez csak ott kívánatos, a hol a szülők értelmisége ezt megengedi; de már a gyermek tanulásának ellenőrzése, a tanulmányai iránt való érdeklődés, e tanulmányok kiegészítése, a mennyiben ez az iskolai oktatás mellett a gyermek egyéniségére, a családra, a felekezetre nézve szükségesnek mutatkozik, megvárható minden családtól, sőt kizárólag a család tennivalója. Ennek az ellenőrzésnek, esetleges kiegészítő oktatásnak azonban folyton szem előtt kell tartania az iskolai oktatás érdekeit; ezeket bármiig czímen akadályozni, vagy azokkal •épenséggel ellentétbe helyezkedve az iskola munkája iránt való köteles tiszteletet a gyermekben csökkenteni, a legnagyobb nevelési botlás volna. Az iskolai Értesítők, a tanügyi rendeletek eléggé tájékozzák a szülőket arról, hogy mire tanít az iskola; egyéni czéljaik, gyermekeik elmebeli tehetségének, hajlamának elfogulatlan mérlegelése meg fogja nekik mondani, hogy mire lehet és mire kell még az iskola mellett a család oktató nevelésének kiterjeszkednie. A mi a tanulmányok ellenőrzését illeti, ajánlatos, hogy a szülők szerezzenek közvetlen tudomást gyermekeiktől, hogy mit tanul e vagy ama tárgyból; magyaráztassanak meg velük egyetmást; mondassák el velük a kívülről való leczkéket; vizsgálják meg házi írásbeli tételeiknek kidolgozását, kiállítását; ellenőrizzék tankönyveik, füzeteik, író- és rajzszereik tisztaságát stb. s így aztán maguk a szülők is jobban megismerhetik gyermekeik tehetségét s ennek folytán higgadtabban, méltányosabban Ítélhetnek az iskolai eljárásokról, meg gyermekeikben is fokozhatják a nemes ambicziót. Az ellenőrzés és érdeklődés mellett egyes tudományszakokra a család határozottabban is befolyhat a maga házi oktatásával. A modern nyelvektaníttatása pl. csakis házi úton sikerülhet. Az iskola tanít ugyan modern nyelvet is, de az idegen nyelven való társalgásra nincs ideje, már pedig a nélkül idegen nyelven beszélni megtanulni lehetetlen. A jó olvasmányok nagy segítségére vannak az irodalmi tanításnak, különösen ha az iskolai tárgyalással vannak kapcsolatban. Az iskolai könyvtár ily olvasmányokkal látja el a tanulót, de már arra ismét a családnak kell ügyelni, hogy a gyermek kezébe máshonnan erkölcsrontó férczmüvek ne kerüljenek. A természettudományok oktatását is elősegítheti a család. A szülők kirándulásai, más-más helyen való nyaralásai a különböző vidékek, hegy-