Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1898

semmiben sem értenek egyet egymás között, mint az egyház ostromlásában. Megoszoltunk s nincsen az országban két úr, kik egymást tiszta szívből szeretnők s mi ennek eredménye? Letűnt az ország dicsőségének napja. A török elvette tőlünk az aranyalmát, a minden gazdagságnak és hűségnek földét kirabolta kezünk közül. íme Telegdi evangeliumi magyarázataiból egy pár szép gondolat. Nem mondja ő, hogy ártatlan, de viszont merészen odakiáltja az ellenfélnek, de hát ki fed meg engem közületek a bűnről. Búsul a haza sorsán, a hitmegoszláson, a vallástalanságon és nemzete tekintetét a nagy ősök buzgó vallásosságára irányozza. Nézete szerint a hitszakadás oka minden bajnak, mert az hozta reánk a törököt. Kikel az urak rablása ellen és kéri a népeket, hogy ne legyenek immár gyermekek, kik tétova haboznak, hanem kövessék az igazságot és a szeretetet. A postillákban két szép vonás ragad meg bennünket, különösen : a hazaszeretet érzelme és a papság sülyedésének nyilt és bátor bevallása. A miért küzdött, az lelkének szent meggyőződése volt, azért azon kevesek közé tartozott, kiktől ellenfeleik sem tagadhatták meg a becsülést és elismerést. És bár Bornemisza úgy nyilatkozott róla, „hogy a postillák magyar nyelven történt kinyomatása előtt más reménységben volt felőle, mert üti-veti az igazat és a mi atyánkfiaink írásiból alkalmas érveket szedeget, de azt is mintha bottal vernék ki belőle",

1 mégis megijedt az evangeliumi magyarázatok megjelenésétől, mint a melyek hitújításának nem kis akadályul szolgáltak. A postillák hangja általában szelid, néha azonban megfeledkezve magáról, • erősebb kitételekhez folyamodik. Ki kell emelnünk bennök a világosságot, rövidséget, érthetőséget. Egyaránt szól a szívhez és észhez, a beszéd készítésében gyakorlott és néha a szószéken rögtönözve is beszél. Ezen tulajdonságok Telegdit az egyházi szónoklat megteremtőjévé teszik és nagynevű szónokaink között méltán foglal helyet. Az evangeliumi magyarázatokkal egy czélt szolgált az Ordinári u s. Azok az egyház szolgáinak vezérelvül szolgáltak az ige hirdetésében, ez kézikönyv volt a szertartások végzésére. Az egyházban ugyan mindig gondoskodtak a szertartások végzésére szükséges segédkönyvekről, de azokra különösen a XVI. században volt égető szükség, mert e téren is nagy zavar és hiány támadt. A papok hiánya és az isteni tisztelet elhanyagolása miatt állt elő ezen áldatlan állapot. Nagyon ritkák voltak ebben az időben az ilyen könyvek, inert Oláh Miklós 15G0-ban kiadott Ritualéja előszavában kiemeli, hogy kevés hely van, ahol ilyenekkel élnek. Nem csoda tehát, ha a szertartások végzésében nagy eltérések mutatkoztak. Telegdi Agendáriusa előszavában kijelenti, hogy bizonyos módot kell megszabni a szertartások végzésében s igv ne csak a hitvallásban legyen egység, hanem a külső istentiszteletben se mutatkozzék eltérés. Ezt a czélt szolgálja Ordináriusa is, melynek ezime: Ordinarium officii divini secun1 Ördögi kisértetek. Sempte, 1578.