Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1897

24 D algy üj tem ény e i n k e t olvasva, bárki észrevehette, hog}' azokban nagyon sok a képes kifejezés, még pedig mint a felhozott példák igazolják, a természet mind a három országából véve. A kültermészet alanyiságunkba olvasztásához tehát a lélektani ok mellé másik okot is kell keresnünk, mely szerelmi líránknak ezt a jellemző vonását megmagyarázza. Tagadhatatlan tény az, hogy minden népnek a természet volt első tanítója, mivel annak a tüneményei legelőször ragadták meg az ősember figyelmét. Ezért meríti a dal, mint az embert legközelebbről érdeklő költői műfaj legelső elemeit mindig a természetből és ezért forrt vele annyira össze. Ezt a mindnyájunkkal vele született természeti hajlamot, rokonérzést a magyar kedélyben a kedvező égalj is hatalmasan tovább fejlesztette. Hiszen líránk alaphangja keleten zendült meg az ősök szivében. Nemzetünk kisded korának bölcsője Ázsiában ringott és ott nyerte a magyar nép dalainak alaphangját. Ott játszotta el gyermekjátékait, ott tanulta meg szeretni a természetet: a virágok tarka színpompája, a fülemile andalító zenéje mély nyomot hagytak 'fogékony lelkében. És a természet e csoda-bűvös szépségeinek szemlélete rányomta különböző jegyeit az eszmélkedés belső műfolyamára és a gondolatok kifejezésmódjára. Ezt az égalji befolyást, mint gyermeki benyomásainak képét elevenen megőrizte a nemzet máig is ós ennek a természetes naiv érzésnek a hangja az egész népnek, mint egy embernek a szivén végig rezeg. Innen magyarázhatjuk ki költészetünk keleti eredetét is, melynek világos bizonyságai szerelmi líránkban félreismerhetetlenek. Az a ragyogás, az a kápráztató színjáték, az a pazar pompa, mely egyikmásik dalunkban elragad, mesés gazdagsággal elhalmozva tündéri gyönyörben fürdet, mind a keleti költészet csillogó fantáziájára vall, mely a mi képzeletünkkel hajdan testvér volt, s a mit, nagy keleti faj lóvén, véralkatilag is van hajlandóságunk elhinni. Egy régi, kedves dalra hivatkozom, mely közel három századdal ezelőtt keletkezett és megmaradt változatlanul. A hagyomány szerint II. Rákóczy Eerencz menyasszonyának, hesseni Amália herczegnőnek Sárospatakra érkeztekor készült és még napjainkban is a legszebbek közé sorozható. Az egész művelt világ ismeri, nagy hegedűművészünknek, Reményinek húrján ez a híres „Repülj fecském" zengett oly édesen, oly elbűvölően. . . . Repülj fecském ablakára, Kérjed nyissa meg szavadra : Mond ezüstös lapot veszek. Rá aranynyal irom nevét. Képét gyémánt-lapra festem. Rubintkő-ládába rejtem , S azon leszek, hogy nevének. Xagy ünnepet szenteljenek . . .