Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894
fig Az önképző-kör ez évben előfizetett a Magyar Nyelvőrre, a Századokra, a Történelmi Életrajzokra, a Philologiai Közlönyre, a Természettudományi Közlönyre és Pótfüzeteire és tagja volt a M. T. Akadémia könyvkiadó vállalatának. A lefolyt iskolai évben a körnek bevétele 224 frt 42 kr. volt, kiadása pedig 218 frt 52 kr. A kör anyagi ügyeit bizottsági üléseken intézte el. Ezen iskolai évben a kör tisztviselői voltak : elnök: Juhász István, 8. o. tanuló, jegyző : Károlyi Lajos, 8. o. tanuló, pénztárnok : Zimányi Lajos, 8. o. tanuló, főkönyvtárnok : Bauer János, 8. o. tanuló, első titkár: Kiss Károly, 7. o. tanuló, második titkár : llics Ulászló, 7. o. tanuló, alkönyvtárnok : Ottovay Zoltán, 7. o. tanuló E) Gyorsíró-kör. A szegedi főgymnasium a legelsők egyike volt, melyben a gyorsírás már kezdő korában fölkarolva később mind nagyobb sikerrel taníttatott. így már 1864—65 és a következő 1865—66. tanévben Szölösy Mihály nevezetű tanár kezdte tanítani a csak nemrég meghonosított Babelsberger Markovits-féle rendszerű gyorsírásra az ifjúságot. 1867 —1872-ig néhány felsőbb osztályú tanuló (Rohrbach Kálmán, Krizsa Mihály, Kalmár Antal) dicséretes buzgalommal oktatta társait az írás művészetére. Az 1872 - 73. a korán elhunyt nagytudományú Volly István kegyesrendi áldozó-pap törekedett a gyorsírás jövőjét intézetünkben biztosítani. Utána a következő években Keszthelyi Endre, k. r. tanár oktatta a felsőbb osztályok növendékeit, évről-évre növekvő számban. Ilyen előzmények után vette át a gyorsírás tanítását 1876 -77-ben Bódogh János, m. kir. távíróliszt és oki. gyorsíró. A legnagyobb buzgalommal fogván a munkához, a gyorsírás praktikus haszna iránt már érdeklődni tudó ifjúságban olyan lelkesedést támasztott, hogy a következő 1877—78. tanévben Magyar Gábor igazgató védnöksége alatt a gyorsírókör megalakult. Ettől fogva a »Szegedi Főgymn. Gyorsíró Kör« a gyorsírás terén fölmutatható sikerek egész sorával dicsekszik. Az évenkint tartott budapesi és helybeli írásversenyeken a legszabatosabb stenogrammokkal a kör tagjai pályáztak ; a helyi praxisban pedig nevezetes bűnpörök törv. tárgyalásainak vagy kiválóbb szónoklatoknak utánírásával bizonyították készültségüket.