Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig Mindig, hol nem vallásos alapon fognak hozzá, hogy a gyermekben a természetet és emberi méltóságot képezzék és fölemeljék ; mindig, hol elmulasztják benne az embert úgy képezni, mint Isten őt tervezte és megteremtette, úgy mint Isten akarja, hogy képezzük és tökéletesítsük ; mindannyiszor, valahányszor ezt nem teszik, elárulják vagy megsértik a tiszteletet, melylyel a gyermeknek és eredeti nagyságának tartozunk ; s hozzá kell tennem, hogy e szerencsétlenség nem ritka. Az ifjúság nevelőinek tehát sohasem szabadna fcledniök, hogy a gyermek maga az ember, az Isten összes adományainak s az emberiség összes reményeinek a letéteményese ; s hogy bármely ifjú is, bir már mindazon kegygyei és méltósággal, melylyel Isten az emberi természetet felruházta E gondolat elegendő lesz, hogy a nevelők kitartását fentartsa s megakadályozza, hogy valaha is lankadjanak azon magasztos és fáradsággal teljes munkában, melyre magukat szentelték. Midőn az Alkotó az embert teremteni készült, bizonyára nem vette e nagy munkát könnyelműen vagy közömbösen ; ez nem volt előtte csak játék, mint volt az anyagi világ teremtése. Figyelemre méltó, hogy Isten itt nem azokat a parancsoló és rövid szavakat használta, melyekkel a Semminek örökké terméketlen öléből a közönséges teremtések sokaságát hozta elő, melyek a világosságot és napot is beszámítva, szemünket gyönyörködtetik. Nem, Ő magába mélyedt, s a tanakodásnak, s ha szabad mondanom, a tiszteletnek szavait ejté ki : e nagy és halhatatlan szavakat: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra." S utána ily ünnepélyes munkához illő komolysággal járt el. Az ember teremtése tehát első sorban a legnagyobb megfontolásnak volt eredménye, aztán egészen isteni cselekedet, végre: spiraculuin vitae, az örök életnek lehellete, beoltása Ez volt az ember teremtésében a nagy ; ilyennek kell lennie a nevelés munkájának, komolyságának, s nagyságának, s az őt megillető tiszteletnek. Különösen ezt kell jól megértenünk, ha e munkának szenteljük magunkat. Most még néhány gyakorlati részletre térek át. A nevelésnek czélja az embert képezni; de mi ennek az értelme s mi hát a nevelőnek igazi feladata ? Az ember test és lélek ; értelem, akarat, szív és lelkiismeret. így teremté őt az Isten. Az embert nevelni tehát annyi, mint eszközölni, hogy a gyermek egész kifejlődését, egész nemesedését, egész erejét és szépségét, melyre testi, értelmi és vallás-erkölcsi tehetségei képesek, els''