Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig hez mórt nevelési rendszert ? És mi váljék a magára hagyatott, első fejlődésében hamisan vezetett s egészséges erkölcsi neveléstől megfosztott gyermekből ? Ezt a kérdést veté föl magának Feneion, midőn rámutatott e hanyagság és vakság borzasztó következményeire. »Mi lesz a gyermekekből« — igy szólt — »kik idővel az emberi nemet fogják alkotni, ha anyjok az első években elkényezteti ? Az emberek kihágásai sokszor a rossz nevelésben birják forrásukat, melyben anyjok részesítette.« Mit kell hát tennünk? Gondolkoznunk kell, előre néznünk kell, erővel, álhalatossággal és következetességgel kell eljárnunk! de ez nem kis feladat. Mi rendesen csak napról-napra élünk ; hisz nem is oly sok, mit öt-hat éves gyermekektől tűrnünk kell ; ők szeretetreméltóak ; nevetünk hibáikon és bohóságaikon; mulatunk kedves szemtelenségükön s nem akarjuk belátni, hogy ez öt-hat éves gyermekek egyszer húsz-harmincz évesek lesznek s drágán fogják szülőikkel megfizettetni azt a szerencsétlenséget, hogy őket elkényeztették, azaz elveszítették. »Az igaz és jól megfontolt szeretetnek — mondja Montaigne — bennünk a gyermek megismerésével kell növekednie és gyarapodnia, s mialatt természetes hajlandóságunk az értelemmel karöltve halad, igazán atyai barátsággá kell válnia. Gyakran azonban ép az ellenkező történik, és minket rendesen jobban érdekelnek haragjuk kicsinyes kitörései, gyermekes játékaik és bohóságaik, mint erkölcsi eljárásuk, mintha őket nem mint embereket, hanem mint majmocskákat pusztán időtöltésből szerettük volna.« Montaigne ítélete keserű, de a szöget fején találja. Készemről, ha arra voltam ítélve, hogy tanúja legyek oly szülők vakságának és gyöngeségének, kik gyermekeiket csak kényeztetni tudták, ha látnom kellett, mint játszanak oly hibákkal, melyek később ijesztő, sőt sokszor szörnyű szenvedélyekké fajullak : szomorúan ismételtem a Szentírás szavait: «Ki is oroszlánok között jára, és oroszlánná lön. Játszál vele, majd megszomorít téged.« Ugyanezt mondta egyszer egy anya, talán még borzalmasabb határozottsággal. Azt beszélték el neki, hogy egy fiatal asszony, midőn gyermekeinek neveléséről és a velejáró fáradalmakról szólt, a többi közt így nyilatkozott: »A kínok húsz éve volt!« »Csalódik — veté közbea tapasztalafokban gazdag anya — húsz évvel kezdődik csak a kín!« V. lía a gyermek a hit által mcgnemesítetl bölcsészet előtt oly lénynek tűnik fel, ki vallási alapon nyugvó tiszteletet érdemel, úgy ez annak tulajdonítandó, hogy e kor természetes előnyei és kegyelmei között van va-