Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig Ha az osztályukban való rendes sikereik felsőbb osztályba való lépés alkalmával egyszerre megszűnnek ; ha tanáraik változásánál olyanra akadnak, ki kevesebb előszeretettel viseltetik irántuk, akkor szívük fekélyes kelevénye, a plaga cordis, mint a Szt.-írás mondja, tanáraik és önnönmaguk előtt felnyílik. Néha egyszerre az új osztály iránt sajátszerű ellenszenvet, s új tanáruk iránt mély gyűlöletet éreztek ; menekültek előle, kerülték szabad óráikban a vele való találkozást, sőt még szemüket is elfordították róla, s csak a távolban nézték nyugtalan, gyűlöletes pillantásaikkal. Más alkalommal e változást egy érzés ébredésének kellett tulajdonítnunk, mely érzés a gyermeki kor egyszerű napjaiban s az ifjú tanuló sokoldalú elfoglaltsága közepette szívökben szunnyadt s előttük is ismeretlen maradt; társadalmi helyzetűk érzését értem. A jobb állású és gazdagabb családból való iskolatárs látása a gyermek szívében egy napon keserű fájdalommal és éretlen kívánságokkal kísért összehasonlításokat ébresztett; fellázadt büszkeségének sivár bosszúságában és bűnös irigységében szülői körében zavarban és kényelmetlenül érezte magát, nem volt többé oly boldog, ha őket láthatta, s hogy e belső nyugtalanságát társai és önmaga előtt elrejthesse, új magatartást öltött fel ; belsejének feszélyezettsége egész lényén, beszédén, arczán tükröződik; az ember nem tudja, mily okra vigye vissza e sajátságos és rossz változást; a nagyravágyás legcsünyább neme vett rajta erőt. A romlás e tünete némelykor a tizenötödik évtől a tizennyolczadikig jelentkezik, s mint már jelzém, oly ifjaknál is, kiket addig sohasem kellelt inteni. Oh, mily igaz és megfontolt szeretet keli hozzá, hogy e szerencsétlen lelkeket megnyerjük, s e veszedelmes krisist legyőzzük ! Ebben van a nevelői tehetség legszebb sikere, mely egyszersmind legméltóbb is a szent hivatáshoz. Minden eszköz jó ekkor, melyet a szív és az odaadás tanácsol. A legszelídebb s talán a leghatásosabb eszköz, melyet legalább én megkíséreltem, az, hogy czélpontúl egyenesen a gyermek szívét veszszük. Én gyakran ily gyermeket magamhoz hívattam, s miközben kezemet szívére tettem, gyöngéd, atyai hangon körülbelül így szóltam hozzá: »Szomorú vagy gyermekem; ez baj. Nekem úgy tetszik, hogy már nem vagy egészen boldog; lássuk csak, talán a jóságban fogyatkoztál meg? Ez néha megesik anélkül, hogy az ember maga észrevenné. Részemről nem tehetek neked szemrehányást; de te meg vagy-e elégedve magaddal s a többivel? Talán valaki vagy valami bántott? Keressük csak a hibást! Kívüled van-e, vagy talán épen benned? Nem a büszkeség bánt-e téged? Rossz bosszúságodban, melyről hallgatsz, nem haragszol-e részben Istenre, a Gond-