Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

Értesítés a jövő 1895 — 96. tanév megnyitásáról. A jövő tanévre a beíralások szeptember hó négy első napján történnek. A felvétel szabályai a következők: I. A jelentkezés ideje. A tanintézetnek eddig fennállott párhuzamos osztályai a szük­séghez képest a jövő 1895—96. tanévro is fentartatnak, vagyis B első, 2 második, 2 harmadik és 2 negyedik osztály lesz; a négy felső osztály azonban továbbra is párhuzamosak nélkül marad. Az 1883. évi XXX. t.-cz. értelmében ezen osztályok mind­egyikébe 60 tanuló vehető fel, s a helybeliek a felvételnél előny­ben részesülnek. Ebből kifolyólag: 1. Szeptember hó 1-én és 2-án délelőtt 8—12 óráig s dél után 2 V2 — ^ óráig csak helybeliek iratkozhatnak be. 2. Szeptember hó 3-án és 4-én 8 — 12 óráig s délután 3 5 óráig helybeliek és vidékiek. 3. Valamint a helybeliek a vidékiek fölött, úgy azon vidékiek, kik már előbb is e tanintézet növendékei voltak, az újonnan jelentkezők fölött a felvételnél elsőbbséggel birnak. II. Jj bemutatandó okmányok. 1. A gymnasium első osztályába csak oly tanuló vehető lel, ki a 9 évet betöltötte s 12 évnél nem idősebb, mely körül­mény keresztlevúJ s illetőleg hiteles születési bizonyítványnyal igazolandó. 2. A7. ismeretek mértékére nézve megkívántatik, hogy a tanuló a népiskola 4-ik osztályának tananyagában kellő jártas­sággal birjon s erről hiteles iskolai bizonyítványt mutasson fel. 3. A beírásra szülői vagy ezek megbízottja kíséretében je­lentkezik a tanuló az igazgatóságnál s itt felmutatja az előbbi tanévről szóló iskolai bizonyítványát s azon iskolának Érte-

Next

/
Thumbnails
Contents