Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig és kellemet lehel rajla minden! Van e koron valami újra az égből leszálló, mely az isteni kéznek minden áldását magára vonta, s mely e földön a tisztaságnak és erénynek legszeretelreméltóbb vonásait tárja föl előttünk. De, vethetné valaki közbe, ön ily gyönyörűséggel azokról az áldott gyermekekről beszél, kik maga az ártatlanság, tanulékonyság és illedelem, kiknek művelésében égi kegyelem és természet versenyezni látszottak, s kik egyaránt születtek az Eg örömére s a föld gyönyörűségére. Nem; én az összes gyermekekről beszélek, bármilyenek is ők, én e kort legnagyobb általánosságában veszem és állítom, hogy van e koron valami jellemző kellem, méltóság és nemesség; van e koron valami boldogság, mely hiányzik az emberek nagy tömegéből, és mely égi eredetről tanúskodik; az én nézetem szerint a gyermekben semmi sincs még bemocskolva vagy lealacsonyítva. Gazságot meggondoltan még nem követett el; gyakorlottsággal még nem hazudott; az erényt öntudatosan még nem vetette meg és nem gyűlölte meg; az igazságosság, a természetes méltányosság és a bizalom teljesen élnek benne. Kétségkívül az eredendő bűn következményekép magában hordja a gonoszra való hajlamot, mely természetünk szomorú öröksége; de az lelke mélyébe zárt csira, mely fejlődésnek még nem indult. En az első gyermekkor hibáit jobban megtanultam ismerni, mint sok más, s csakhamar ki fog tűnni hogy sem kedvem, sem szükségem azokat elsimítanom. A hosszú évek, melyeket gyermekek között töltöttem, életem legédesebb, de egyszersmind legláradságosabb évei voltak, s ha hajam idő előtt őszült meg, úgy ez a gyermekek szolgálatában történt. És ki foglalkozhatik gyermekekkel a nélkül, hogy mindazt, mit rajtuk a nevelésnek javítania és alakítania kell, meg ne íigyeljc és ne tanulmányozza? Tehát megengedem, ezen korban a legnemesebb hajlamok mellett a legromlollabb ösztönökre akad az ember: önfejűségre, hirtelen haragra, féltékenységre, hazugságra, sőt hálátlanságra; s az önzés különösen e korban, a mily mértékben öntudatlan, oly mértékben szenvedélyes, alattomos, erőszakos. Sehol sem találtam mélyebb önszeretetet, mint épen a gyermekeknél. Ha első életéveikben elkényeztették őket, mily alattomos utálattal löknek el maguktól minden igazságot, mely őket bántja! Mily szánalomra méltó ösztönnel kapaszkodnak minden álba és gonoszba, ha az hízeleg nekik. A gyermekkor továbbá kíváncsi, ingadozó, nyugtalan, gyönyörhajhászó s minden kényszertől idegenkedő kor ; az a kor, mely veszedelmes buzgalommal lesi az életet, hogy minden kecsét fölfedezze ; az a kor, mely vágyó pillantásait nyugtalanul fordítja az élet mosolygó jeleneteire, hogy csalékony szépségeit bámulja; végre az a kor, melyben a szív, bármily