Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1893

6 csakhamar Morpheus karjai közt ringott, midőn egyszerre csak éktelen »tarara bum —« nóták riasztanak föl. Három görög jó hangulatban a födélzetén adott dalos kifejezést meleg érzelmeinek. Legalább görög nemzeti dalokat énekeltek volna ! Mit volt mit tennem, mint türelmesen néznem a szép csillagos eget s hallgatnom a hamis éneket. Éjfél után végre ők is nyugovóra tértek. S én újra elszállhaltam az álmok birodalmába. Csakhamar nehéz álmaim voltak. A tenger hullámai felcsaptak a hajó födélzetére, s engem elsöpréssel fenyegettek. Felriadok, s ime körülöttem mezitlábos matrózok vedrekből öntik és mossák a födélzetet. Három óra volt hajnalban. Meg volt írva, hogy nem alhatom. Még mindig a dalmát szigetek mellett haladtunk. A délelőtt folytán tűnt elő jobbról Lissq, szigete, mint a tengerből kiemelkedő nagy púp. A hajó derék kapitánya magyarázta néhányunknak Tegetthof diadalát az olasz hajóraj fölött. Nemsokára hajónk elhagyta a dalmát partokat, s erős nvugoti fordulással Hrindisinek tartott. Bár az idő csendes volt, a szeszélyes Adria játékos hullámai ugyancsak tánczoltatták a nagy hajót, úgy hogy a födélzeten járni alig lehetett. A föld lassankint eltűnt a látóhalárról, s egész utunkban itt éreztük néhány óráig a tengeri utazás fönséges voltát, azt a sajátszerű érzést, mely elfogja az embert, midőn egy törékeny alkotmányra van bízva élete, s maga körül nem lát csak tengert és levegőeget. Keveréke ez érzés az erő és a semmiség, a büszkeség és alázatosság, a dacz és félénkség érzésének. Éjfél felé érkeztünk Brindisibe. Gyönyörű, holdvilágos éj volt, s mi valamennyien a hajó födélzetén víg beszélgetések között vártuk, hogy Itália legélénkebb kikötőjében - horgonyt vessünk. Vagy ötven ölnyire a parttól hajónk horgonyt vetett, s egész festőiességében terült el előttünk félkör alakban a hold méla sugaraitól beezüstözött kőházaival Brundisium. Néhányan szerettünk volna csónakon a partra szállani, s közelről megtekinteni azt a híres várost, a hová már a régi Rómának leghatalmasabb útja, a Via Appia torkolt, s mely a kelet felé irányuló közlekedésnek majdnem kizárólagos kiindulópontja volt, de minthogy hajónk csak egy óráig állt, a kapitány a kiszállást nem engedte meg. Kárpótlásul a hajón éltünk át egy darab olasz életet. Ha mi nem mehettünk az olasz városba, eljöttek az olaszok hozzánk. — Alig hogy hajónk horgonyt vetett, minden oldalról apró csónakok és bárkák közeledtek hajónkhoz. Nesztelen közeledésük olyan volt ez éjjeli órában, mint a minőnek festik az indiánok éjjeli támadásait. — A hajóhoz érve piszkos gyerekek, mint valami törpék, macskaügyességgel kúsztak hajónkra. Egyszerre egész csoport rekedtre kiabált gyerek kínálta újságait, gyufáit, korall- és teknyősbéka-tárgyait. Egyben szomorú és komikus alakok voltak