Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1892

6 A formatió második nemét az árvalányhajféle (Stipa L.) pázsitfüvek alkotják. Közöttök a tollasfüzérű és a kunkorgó árvalányhaj (St. pennata L., St. capillata I,.) a kiváló, főleg az első némely évben oly bőségben veri fel pusztáinkat, hogy vele csak Dél-Oroszország lapályai versenyezhetnek. Nem is ismeretlen surbankó pásztoraink előtt a tollas lobogójú árvalányhaj, melynek becse emelkedik, ha kedvelt kezek tűzik fel pörge kalapjokra. Az árvalányhaj is, miként a fenyér, pázsitfű ; de hiányzik szalmájának azon finomsága és kecses volta, mely a tenyérnél oly feltűnő. Füzérkéi és levelei szikárabbak és merevebbek amazéinál, valamint színezetében a zöldes elmosódó hamvasba megyen át. Ez a zöldesszürke, fakónak mondható szín az, mely a gyepesen fellépő, de még virágzásnak nem indult árvalányhajat a fenyértől felismerhetővé teszi. Mikor azonban a nagy területen vagy foltonkint tenyésző pázsitfüvek teljes virágzásban vannak, meglepő kedvességgel válik ki közölök az árvalányhaj ezüstszínű foszlós kalászkáival. Csaknem egy időben indulnak virágzásnak a formatió járuléknövényei is ; nevezetesen a számos változatú szegfüvek (Dianthus polyraorphus M. B. stb.), a sokszínű pillangósak, minők a vesszös és a száratlan bóka (Astragalus virgatus L., Ast. exscapus L.) sárga és a koronilla (Coronilla varia L.) tarka virágaival. Ugyanekkor sütkéreznek a verőfényben a pézsmaillatú selyemtövis (Carduus mollis L.) bíborpiros és a homoki liliom (Iris arenaria L.) sárgaszínű kettős virágai; majd helyiyel-közzel a cserjésedő, kórós, évelő növények emelik társaik fölé ernyős, gombos, fészkes stb. virágzatukat, melyeknek aljában a finomszálú mohok közöl előtörnek a rövidszárú sások (Carex stenopbylla L., G. supina L., C. nitida L.) különféle változatai. Mikor már a tollas árvalányhaj befejezte rövid életét s szalmája száradásnak indul, nem kevésbé bájos testvére, a kunkorgó árvalányhaj, veszi át az uralmat, s kellemes zöldjével megújítja a satnyuló sí/joa-formatiót. E két fajta árvalányhaj társaságában éldegél a borsókás perje (Poa bulbosa L.), a vékonyszalmájú juhperje (Festuca ovina L.) és az ibolyaszínű borjúpázsit (Festuca amethystina L.), melyek a formatió hézagait töltvén ki sűrű, gyepet képzőén ott fordulnak elő, hol másféle kalászos növénynek dúsabb táplálékot nyújtani nem képes az anyatermészet.

1) A puszták növényzetének harmadik csoportozatát a rozsnok- (Bromus L.) formatió képezi. Az ide tartozó szikár szalmájú, bugás kalászú pázsitfüvek a futóhomoknak, u. n. siványnak kedvelői, melyek hol ritkásan, hol gyepesen fordulnak elő, s gyors növekedésűek levén, pamatos gyökereikkel megfogják a szaladó homokot. Mint járuléknövény, nem ugyan a rozsnok sűrűjében, hanem attól különválva tenyészik a királydinnye (Tribulus térré stris L.). l) L. a »Függelék« 1. sz. a. felsorolt növényeket.