Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1892

105 Értesítés a jövő 1893 94. tanév megnyitásáról. A jövő tanévre a beiratások szeptember lió négy első napján történnek. A felvétel szabályai a következők: I. A jelentkezés ideje. A tanintézetnek eddig fönnállott párhuzamos osztályai a szük­séghez képest a jövő 1893 — 94. tanévre is föntartatnak, vagyis 3 első, 2 második, 2 harmadik és 2 negyedik osztály lesz ; a négy felső osztály azonban továbbra is párhuzamosak nélkül marad. Az 1883. évi XXX. t.-cz. értelmében ezen osztályok mind­egyikébe 60 tanuló vehető föl, s a helybeliek a fölvételnél előny­ben részesülnek. Ebből kifolyólag: 1. Szeptember hó 1-én és 2-án délelőtt 8—12 óráig s dél­után 2 1/ 2—5 óráig csak helybeliek iratkozhatnak be. 2. Szeptember hó 3-án és 4-én 8—12 óráig s délután 3—5 óráig helybeliek és vidékiek. 3. Valamint a helybeliek a vidékiek fölött, úgy azon vidékiek, kik már előbb is e tanintézet növendékei voltak, az újonnan jelentkezők fölött a fölvételnél elsőbbséggel birnak. II. A bemutatandó okmányok. 1. A gymnasium első osztályába csak oly tanuló vehető föl, ki a 9 évet betöltötte s 12 évnél nem idősebb, mely körülmény keresztlevél s illetőleg hiteles születési bizonyítványnyal igazolandó. 2. Az ismeretek mértékére nézve megkívántatik, hogy a tanuló a népiskola 4-ik osztályának tananyagában kellő jártassággal bír­jon s erről hiteles iskolai bizonyítványt mutasson föl. 3. A beírásra szülői vagy ezek megbízottja kíséretében jelent­kezik a tanuló az igazgatóságnál s itt fölmutatja az előbbi tanév­ről szóló iskolai bizonyítványát s azon iskolának Értesítőjét, mely­ben ezen bizonyítványt nyerte, továbbá keresztlevelét vagy szüle­tési okmányát s szabályszerű orvosi bizonyítványt a sikeresen megtörtént első himlőoltásról s ha az ifjú 12 éves. az ujraoltás-

Next

/
Thumbnails
Contents