Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1891

162 Varga János VIII. Goldmann Dezső, Gruber Károly, Reitter Imre, Sümegi Lázár, Szécsén Ferenez és Zombory Kálmán VII. oszt. tanulók. A kör tagjainak munkásságát általában véve a komolyság és a folyto­nos érdeklődés jellemezte, az előbbi az Írásbeli dolgozatok nagy számában és tanulókhoz mért értékükben, az utóbbi az önképző köri gyűlések szorgal­mas látogatásában nyilvánult kiválóan ; ugyanezen komolyság volt az uralkodó a szavalati darabok megválasztásában is. Fölemlíthető még a tárgy körül az a szorgalom és gondosság is, melylyel az egyes szavalatokat a szavalás után szóbelileg azonnal megbírálták. Ezeken kivül a tanári kar, hogy az ifjak munkálkodását az iskolai ta­nulmányokkal kapcsolatban tartsa és a következő irányt megjelölje, a kü­lönböző tanszakok köréből pályakérdéseket tűzött ki. A meghatározott időig kitűzött 12 tételről 29 mű adatott be. Ezek kö­zül a bíráló szaktanárok Ítélete szerint sikerült 22, nem sikerült 7 ; juta­lomra érdemes : 17, dicséretre : 5. A tételek és nyertes kidolgozóik a kö­vetkezők : 1. A szentek tisztelete. Értekezés. — Két mű versenyzett; az egyik si­került, a másik nem ; a nyertesnek jeligéje : »Sokat ér az igaznak állhatatos könyörgése.« Jutalma 5 frt. Szerzője : Szabó László, VII. oszt. tanuló. 2. Zrínyi Miklós jelleme a Zrinyiászban. — Szépt. ért. — Reérkezett három pályamű, mindegyik érdemes dolgozat. Legjobb a »Sors bona nihil aliud« jeligéjű ; jutalma 1 drb 10 frankos arany; szerzője : Liptai Károly, VIII. oszt. tan., amelynek jeligéje : »Mindenképen próbál az Isten bennün­ket«, három frt jutalomban részesül; szerzője : Reitter Imre, VII. oszt. ta­nuló; a harmadiknak »Imádd az Istenséget« jeligés dolgozatnak jutalma di­cséret ; szerzője : Szmetán Ignácz, VIII. oszt. tanuló. 3. Vörösmarty »Hymnus«-ának szépt. fejtegetése. Két mű versenyzett; az egyik, melynek jeligéje : »Megfogyva bár, de törve nem,« a kitűzött 5 frt jutalomra, a másik a »Hazádnak rendületlenül« jeligéjű dicséretre érde­mes. Az elsőnek szerzője Szmetán Ignácz, a másodiké Huszka Jenő VIII. oszt. tanulók. 4. Hermann és Dorottya jelleme Goethe Hermann und Dorothea cz. eposában. — Szépt. ért. — Három sikerült dolgozat pályázott. Az első köz­tük, melynek jeligéje: »Minden ember legyen ember és magyar«, jutalma 1 drb 10 frankos arany ; a második, a »Mehr Licht« jeligéjű 2 frt jutalom­ban, a harmadik »Csupán a gyávaság fogadja el harcz nélkül a csapást« jeligés dolgozat dicséretben részesül. 5. Hor. Carm. 1. I carm. 1. »Ad Maecenatem« taglalása tárgyi, tar­talmi, szerkezeti és alaki szempontból. Két mű pályázott : az egyik sikerült szépt. fejtegetés, a másik nem. A sikerültnek jeligéje : n [vcvöi onavroy" jutalma 3 frt. Szerzője : Rlaustein Náthán, VIII. oszt. tanuló. 6. A politikai viszonyok Rómában a Sextus Roscius-féle pör alkalma-

Next

/
Thumbnails
Contents