Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1890

23 mindaddig, míg tökéletesen ki nem fejlődtek, alkonyatkor szépen összeborulnak és lekonyulnak, hogy elejét vegyék a hősugárzásnak. Föntebb említettük, hogy borult időben vagy lombos fák alatt nem észlelhető a növényeknek ez a védekezése. Hasonlókép tapasztalták azt is, hogy nagyobb vizek környékén, vagy ha a levegő sok párát tartalmaz, a fagy nem okoz oly nagy károkat, mint száraz és derült időben. Borult időben maga a felhőzet akadályozza meg a hősugárzást és menti meg a növényzetet. Hasonló védelmet nyújtanak a fák lombkoronái az alattuk tenyésző növényzetnek. A nedves levegőből pedig a hidegebb növényekre harmat csapódik le, miközben meleg szabadul föl, mely megmentheti a növényeket. így 1874-ben május 10-én hajnalban 0° alá sülyedt a hőmérséklet. Mivel tiszta derült idő volt, mindenki attól tartott, hogy elfagy az összes növényzet. Azonban a fagy kárt nem okozott, mert a levegő nagymennyiségű párát tartalmazott, melyből annyi harmat képződött, hogy a növények leggyengébb hajtásai is épek maradtak. Az eddig mondottak elég világosan utalnak arra, hogy minő módon védekezzünk a tavaszi fagyok ellen. Mesterséges módon kell megakadályoznunk a hősugárzást. Ezt pedig úgy érjük el, ha ponyvákkal, deszkákkal födjük be növényeinket. Ha az ilyen dolgoknak nem vagyunk bővében, sikerrel alkalmazható a szalmával való behíntés is. A takaró vastagsága nem jő tekintetbe, mert mint a gyengéd virágszirmok és kísérletek bizonyítják, pókháló vékonyságú takaró is elég arra, hogy a kisugárzást megakadályozzuk és a növényeket megmentsük. A tavaszi hideg borult időben kárt nem okoz, azért ott, hol nagy kiterjedésű területet kel! védelmezni, mivel a betakarással nem sokra megyünk, mesterségesen kell előállítanunk a felhőzetet. Ezt pedig úgy érjük el, ha nagy füsttel égő testeket gyujtunk meg. A füstnek ezen alkalmazása igen régi. Már Theophrastus, Plinius, Columella ajánlották erre a czélra a szalma tüzet. Bousingault bizonysága szerint ugyanezt alkalmazták Peru magasabb vidékein az Inkák. Tüzelő anyagul leginkább nedves szalmát, töreket használnak. De mivel ennek a füstje könnyű, azért ujabb időben inkább ajánlják a kátrány tartalmú nehéz olajat, mely sokkal sűrűbb és így nehezebb füstöt képez, mint a szalma. Ezt a légszeszgyárakban mint mellékterményt nyerik és mint ilyennek csekély értéke van, tehát olcsón szerezhető be. A kátrányos nehéz olajat pótolhatni kátránytartalmú hulladékok vagy savanyú kátrány által is. Használat alkalmával gömbölyű vasbádog csészékbe öntik a kátrányos anyagot és úgy helyezik el azokat, hogy a védelmezendő területen minden 50

2 mnyi területre legalább egy csésze jusson. Minden csészébe mintegy % liter kátrányos olajat öntenek és lehető gyorsan meggyújtják. Csak arra kell ügyelni, hogy a meggyújtás kellő időben történjék. Tavaszszal leginkább hajnali 2—1 óra közt szokott beállani a legnagyobb