Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1888
6 fölépítés megkezdésénok dicsőségét az ellenfélnek. Az igazság az első szempont, és semmiféle álkegyelet nem birhat rá, hogy egy düledező épület veszélyességét tatarozgatásokkal ideig-óráig ellensúlyozzuk. A középiskola kérdésének megoldására czélzó törekvések o megállapodásra nem jutó nyugtalan hullámzása megadja a jogot a kérdéshez szólni. Sokat mondtak már el o tárgyban, de úgy látszik, hogy ily messzeható kérdés ügyében sohasem lehet elegot mondani. Egy-két gondolat, mely okot esetleg már többször elmondtak, új világításba helyozve moglepően termékenyítő befolyással lehet meggyőződésünkre. A meggyőződés, hogy az igazságnak, bármily kevéssel is hasznára lehetünk, nemcsak jogot ad a hozzászólásra, de azt kötelességünkké is teszi. Ily meggyőződéssel bocsátkozom a középiskola annyira fontos kérdésének tárgyalásába. S o meggyőződésem egyszersmind montségom. Mert míg egyrészt van bennem annyi szeretet az intézmény iránt, molynok szolgálatában állok, hogy nem lehotek érzéktelen amaz erkölcsi felelősséggel szemben, mely egy tanférfiúra az egész nemzet jövőjét érintő kérdésnek bár csak academicus értékű bonczolgatásából is háramlik : másrészt nem ismerem félre a nehézségoket, melyekkel ilynemű tanulmánynak lépten-nyomon találkoznia kell. De jolen tanulmánynak nem is az a czélja, hogy a középiskola kérdésének minden részletére kiterjeszkedjék; még kevésbbé igénye, hogy a kérdést csalhatatlanoknak feltüntetett tervek alapján megoldja. Jelen tanulmány jellege a kérdéssel szemben inkább alapvető ; a természetes, a középiskola eszméjéből merított szükségképen való álláspontot keresi, melyről a középiskoláért folyó reformküzdelmek obiectív criticája megindulhat; a középiskola ideális eszméjének lényeges alkotó elemeit, főbb alapkérdéseit vizsgálja, hogy megállapíthassa, mily érdekeknek lehet jogos szavok az intézmény reformálásánál ; az anthropologico-psyehologiai és ethico-politicai basisra utal, melyen a középiskolának, ha feladatának megfelelni akar, épülnie kell. A tanulmány czélja pedig az, hogy rámutatva azon főbb kérdésekre, melyek a középiskola problémájával összefüggésben vannak, a tanügyért oly sokat áldozó nomes városunk intelligens közönségének a középiskola feladatáról alkotott nézeteinek szervezéséhez esetleg irányelvekkel szolgálhasson. Mert meggyőződésem az, ha a középiskola eszméjének alapkérdéseiben sikerülne egyöntetű megállapodásra jutni, úgy a nézeteknek és reformtörekvéseknek közös medrök lesz, s a küzdő felek ereje nem vész el szétágazó apró orekbon. II. A középiskolai kérdés fontosságának jele, hogy újabb időkben egyre nagyobb kitartással munkálkodnak a középiskolák tökélyesítésén. S csak az elfogultság tagadhatná, hogy o megfeszített munkát sok tekintetben