Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

30 losz csakugyan még ez énekben elesik, innen a költő izgatott érdeklődése iránta, minden léptét figyeli, s e miatt egy-egy perezre kilép incognitójából és személyesen találkozunk vele. Nagyon érdekesen világítanak költőnk belsejébe azok a hangulatos, melankholiára hajló kifejezések is, melyekre uton-utfélen rábukkanunk. Egy sajátságos hang ez, hasonló a néma éjbe behangzó furulyaszóhoz, a kolompok méla kongásához, melyek nem kinzó, de mégis szelíden fájó érzelmeket keltenek föl bennünk. Olyan őszi alkony-félék ezek, midőn a félhomályul köd s a lehulló sárga levelek édes-bús bánatra hangolják sziveinket, a mulandóságot juttatják eszünkbe, s az elmúlás tudata tompa ábrándba ringatja lelkünket. Nincs költő, kinek müveiben ennek képét vagy hangját meg ne találnék. S hogy Homérosznál ez érzelmes sorok nem toldottak, legszebben bizonyítja az, hogy ezek mind a két époszon végig ugyanazon hangon szólanak, s teljes összhangzatban vannak az általános hangulattal. Az élet szenvedései, a csalódások, a tapasztalt- keserűségek s egy sajátságos fájó érzés, melyet Castelarral (i. m.) így Írhatunk körül: „Nem övezheti a homlokot babérkoszorú anélkül, hogy a szivet töviskoszorú ne övezné. Seríki sem írhatja fel a hír templomában halhatatlan nevét, hacsak saját vérével nem irja fel" — igen, mert ily nagy szellemet tökéletesen senki sem ért meg kortársai közül, s így mintegy száműzve érzi magát az emberek sorából — adatja vele Zeusz szájába e keserű mondást, hogy minden földi lény közt az ember a legboldogtalanabb. (I. XVII. 446.) Evvel teljesen megegyez Odüsszeusznak mondása (0. XVIII. 130.) hogy az embernél gyarlóbbat nem nevel a föld. Akhilleusz költőnk kiváló alakja, azon érzelmek alapján nevezi magát „a föld haszontalan terhének" (I. XVIII. 104.) s az agg Priauioszt is úgy vigasztalja (u. o. XXIV. 225.) : „ így határozták el ezt az istenek a nyomorult halandóknak, hogy szomorkodva éljenek ; magok azonban a bútól mentek." A költő másik, kiválóan dédelgetett alakjáról Odüsszeuszról fia, Telemakhosz így nyilatkozik (O. I. 219.) : „Azt mondják, hogy a halandó emberek közt a legszerencsétlenebb az, akitől születtem" és (<). 111. 95.) Ugyanígy szól róla Hermész (0. V. 105.) és így szólítja meg édes anyja is az alvilágban (0. XI. 216.) Lükaon, Priamosz fia, Akhilleuszra avval is akar hatni, hogy öt az anyja rövidéletűnek szülte (I. XXI. 84.,) de az a kegyelmet ily tompa fájdalommal tagadja meg töle (u. o. 106.) : „"Halj meg barátom. Mit jajgatsz ennyire ? Meghalt Patroklosz is, aki nálad sokkal jelesebb. Nem látod, milyen szép és nagy vagyok én ? Derék atyától való és istennő anya szült engem, s mégis közel a halálom és erőszakos végzetem !" Az istenek küldötte meg szeliden vigasztalja Priauioszt, hogy fia hullája egészen üde és harmatos, mert „így viselik fia gondját a boldog istenek holtakor is, minthogy mindenkor kedvese volt a szivöknek."