Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

28 „Egyre kívánlak azért könyörögni, ha tenni akarnád : Csontaimat ne rakasd ktilön a tieidtöl, Akhilles, Ámde miképen egyiitt növekedtünk nálatok otthon : Úgy esontinkat azon ravatal kebelezze minékünk, A köz aranykorsó, melyet édes anyád ada néked." (82.) Szorult szívvel riad fel Akhilleusz s így kiált fol (u. o. 103.): „Oh istenek! Valóban Aidész házaiban is létezik lélek és árnykép; de egyátalában nincs benne akarat." Ugyanily meghatók még Hektor (I. XXII. 337.) és Andromakhé megszólításai (I. XXIV. 725.) ; amazé Akhilleuszhoz, ezé férje holttestéhez. Az Odüsszeiában, melyet a többség nézete szerint Homérosz az Iliász után öreg korában írt, s a melyből valóban sok szenvedés és megpróbáltatás hangja szól ki, még több helyen akadunk ilyen érzékeny megszólításokra. Midőn már-már a faiakok szigetén köt ki Odüsszeusz, Poseidon egyszerre nagy vihart támaszt, melynek láttára ily szókban tör ki a sokat hányódott hős (O. V. 299.): „.Jaj nekem, én szerencsétlen, mi történik velem V — Háromszor és négyszer boldog danaok, kik a széles Trójánál vesztek el. Bárcsak nekem is így kellett volna meghalnom s végsorsomat elérnem ama napon, midőn igen sok trójai érczes dárdákat hajított ellenem a holt Akhilleusz körül stb." Még szomorúbb hangok ütik mog füleinket az alvilágban (XI. ének), ahol Odüsszeusz találkozik elhunyt bajtársai lelkeivel. A szolid lelkű, melankholiára hajló Vergilius lelkét különösen érzékenyen hatották meg ezek, azért találjuk fel Aeneis-ében is majdnem szórói-szóra áttéve. Ezek is bizonyítják, hogy a Maeonida kedélyvilágát helyesen értelmezzük époszainak ilyen helyeiből. Az előbbi Odüsszeusz felkiáltását adja Aeneas szájába (Aen. I. 94.): „0 terque quaterque beati, Quis ante ora patrum Troiae sub moenibus altis Contigit oppetere!" Es még hány ilyen hangulatos sort vett át Vergilius! Ep ilyen érzelemtolj es, megható megszólítások a XI. 72—80. sorai, hol Elpenor eltemettetését kéri Odüsszeusztól, hogy hányjon fel neki sírhantot az ősz tenger partján, és evezőjét szúrja a sírhantjára. (Mily rokonhangok ezok a Toldi estéje-nok fentebb már idézett helyével, hol Toldi Benczéjét arra kéri, hogy sirjára csak azt az ásónyelet tűzze, melylyol sirjátásta.) Ugyanazon éneknek 210—15. sorai, melyben Odüsszeusz anyját óhajtja megölelni; háromszor próbálja átkarolni, de az mint könnyű felleg tűnik el; úgy jár Aeneas is (Aen. VI. 700.) „Ter conatus ibi eollo dare bracehia eireuin, Ter frustra comprensa mamis effugit imago. Par levibus ventis volucrique simillima somno." A XIII. 38—46., hol Od. Alkinooszt szólítja meg, s a legszebb áldást kivánja. XVII. 240. Eumaiosz imája a csermely szűz nümfáihoz, melyében gazdája visszatérését esdi. XIX. 71—80. Odüsszeusz korholja hűtlen