Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

10 először is Homérosz vallásos érzületét ; ennek bővebb fejtegetésébe nem bocsájtkozom, mert egy gondolkodó főre valló és gondos tanulmánynyal készült magyar munkában szépen megismerhetjük ez oldaláról a nagy költőt. Ferenczi Gyula müve ez, aki „Homeros Philosophiája" czímü munkájának „Isten", „Isten és ember" feliratú fejezeteiben (7—96. lap) bőven fejtegeti e kérdést. (Német nyelven speciális szakmunka : Nägelsbach : Homerische Theologie. 1884.) Általánosságban mégis elmondhatjuk Homéroszról, hogy abban a régi korban, melyben oly sötétség uralkodott az emberek közt az istenség és a vallási dolgok iránt, ö bámulatos világossággal írja le vallásos nézeteit és mint embert is végtelen magasságra emeli az az alázatossága, mely a nagy lelkeknek legszebb dísze, s melylyel az emberi akaratot az istenség akaratának helyezi alá. „Homérnál mindent az istenek döntenek el; mert az isteni akarat teljesen áthatja nála az emberi akaratot és elhatározást." (Szász K. A világir. ép. I. 558. 1.) Nem néz vakmerően az ég felé, nem bizakodik el lángesze tudatában, hanem hálatelt szívvel adja a jó tanácsot (I. III. 65—66.) „Nem kell megvetni az isteneknek kitűnő ajándékait, melyeket ők magok adnak s nem mindegyik kapja tetszése szerint." Nem is központosítanak egy emberben minden jeles tehetséget, hanem, — amit utána már Horatius is hirdetett: „Nihil est ab omni parte beatum". (Od. II. 16.) —„Másnak az ütközetek munkáit adá meg az isten, Másnak tánezot* avagy cziterát és énekes ajkat: Másoknak pedig észt ada keblibe gondviselő Zeus, Józan okost, melynek sok hasznát vette sok ember, Városokat szabadíta, de önmaga élvezi főleg !" (I. XIII. 730—734.) Es ily helyeket elég bőven idézhetnénk mind a két époszból, melyekből Homérosznak szelid, vallásos megadása nyilvánul az istenség és a természet hatalmas erőivel szemben, azért hadd bizonyitson egy a sok helyett, az, ahol Athéné istennő ezt mondja Telemakliosznak (0. III. 231.) : „Az isten, ha akarja, könnyen menti meg messziről is az embert. De a közös halált még magok az istenek sem háríthatják el kedves emberöktől, midőn öt a siralmas halálnak vészes végzete megragadja." Nézzük már most Homéroszunk érzelmeit a társadalom azon helye iránt, ahonnan maga az élet ered, ahol érzelmeinket belénk csepegtetik, s a honnan az egész életünkre kiható elveket hozzuk magunkkal: a család iránt. Minő családi körülmények közt nevelkedett fel költőnk, nem tudjuk; nagy korában volt-e magának családja, szintén nem, de hogy rendkívül előszeretettel viseltetett a családi élet iránt, azt több nyilatko* Sz. I. itt „lejtset" használ; ennek helyébe tettem a helyesebb „tánezot", s azért a metrika sem károsodott.