Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1885
— 14 — se a kincstárra semmi teher ne háruljon. 1) Ennek következtében nemcsak a tanárok fizetéséről, de az iskola elhelyezéséről is magának a városnak kellett gondoskodni. A mint a kegyes engedély megérkezett, a város ügyeinek buzgó intézői mindent elkövettek, hogy a bölcsészeti első osztályt (VII. osztály) habár már a tanév megkezdődött, azonnal megnyithassák. Nemes törekvésük a kegyesrend ügyszeretete által támogatva azt eredményezte, hogy a nevezett osztály decz. n-én csakugyan megnyittatott. Minthogy pedig a gymnasiumban e czélra alkalmas helylyel nem rendelkeztek, az előadások az egész tanéven át a kegyesrendiek éttermében tartattak. 2) De már 1793. febr. havában megindultak a tanácskozások egy nagyobbszabásu iskolaépület tárgyában, mely mind a gymnasium, mind a lyceum befogadására czélszerü és elegendő legyen. Kapcsolatban ezzel megoldatott a plébánia-épület kérdése is. Föntebb emiitettük, hogy a rend megtelepedésétől kezdve a plébániát is kezelte, minek folytán külön plébánia-épületre eddig szükség nem volt, mert a lelkészkedő rendtagok a tanárokkal ugyanazon házban laktak. Időközben azonban 1789-ben a plébánia a csanád•egyházmegyei papságra szállván át, a plébános számára küiön épületről kellett a városnak gondoskodni. A kettős kérdés együttesen oldatott meg, és pedig oly módon, hogy a gymnasium eddigi épülete átadatott plébániának, a gymnasiumnak pedig és a lyceumnak uj épület emeltetett. Hogy az épület a templom mellé állittassék, arra nézve a vélemények megegyeztek, de a piarista-ház mellé-e vagy a régi iskola mellé, arra nézve eltérők voltak. Azon telek, melyen ma a plébánia áll, még akkor beépitetlen volt, ott meg, a hol ma a gymnasium felső része van, a piaristák kertje feküdt. 3) Az iskola helyének megválasztásában a város a kegyesrendiek véleményét kérte. Ezek az iskola czéljai és a város szépitése érdekének szemmel tartásával azon telket ajánlották, melyen az ő kertjük feküdt. A város az ajánlatot örömmel fogadta, s a kertből hosszában 16, szélességében 10, összesen 160 Q-ölet átvett. Minthogy pedig ez átadott kert a rend szerzeménye volt, •ezért a város 1793. márcz. 11-én szerződésileg cserébe adta érte a mellette fekvő telket, mely előbb szintén a rend birtokában volt, de ez időben adósság fejében a város tartotta lefoglalva. 4) ') Annales Dom. Szeg. Sehol. Piarum II. k. 50. 1. U. ott 53 lívp. ») U. Ott 56—57 14) U. ott 58. 1.