Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1884
— lO — a) Yocalis zene. A dal eredetét Letourneau az embernek ama önkénytelen fölkiáltásaiban találja, melyeket öröm, fájdalom a gége-izmokra okozott reflexiv hatásánál fogva akaratlanul fakaszt. *) E magyarázatra csupán az a megjegyzésünk, hogy puszta kiáltás sehol a világon nem jön énekszámba. Az ének mindenütt a hangok akaratos egymásra következése, még az oly gyakran előforduló recitatioknál, vagy énekes mondogatásoknál is. Azután bármily érthetetlen lármának, eszeveszett zajnak tessék európai füleinknek a primitiv népek dalolása, soha sem hiányzik abból bizonyos fokú rythmus, mely nélkül dal egyáltalában képzelhetetlen. Ha más nem, a kezek csattogtatása, lábak dobogása, vagy a szünetek kellő megtartása jelzi a rythmust. Az ember dalolását nem lehet az állatok hangadásával egybevetni. Emitt öntudatlan inger működik közre, az ember pedig szándékosan zenditi meg a jól csengő hangcsoportokat. Dalmotivumokat talál föl, mire az állat tehetetlen. A fülemile Homer korában is ugyanazt a nótát fújta, mint ma, — mig az ember phantasiája a hangok birodalmában folyton uj zenei formákra talál. 2) Az ember nem kényszerből, de kedvből énekel, mert kedve telik a hangok szépségében. A zenei szépnek fölismerése, mint láttuk, oly ősadottsága az emberi temészetnek, mint p. o. okulási vágya (Causalitäts-Bedürfniss). 3) A zenei szépben való kedvtelés s a szépnek fölismert hangsorok szándékos, nem ösztönszerű nyilvánítása és önkényes módositása emberi természetünk sajátos szervezettségében gyökerezik. 4) Az ember zeneileg van szervezve, az állat nem. A miért, nézetünk szerint, a dal eredetét öntudatlanul fakadt hangokból nem lehet kimagyarázni, ellenkezőleg az öntudatos, habár szerfölött gyarló (rythmusos) dalkisérletekből. A czivilisálatlan embernek megtetszik egy hangcsoport, azt megismétli, szépnek találja, mert az érzelmei kielégítést találnak abban. így keletkeznek az ismétlésekből álló dalmotivumok, recitativák, 6) melyekkel előbb már találkoztunk. Még fejlődöttebb népeknél is igen egyszerűek az alkalmi dalok, miket evezésnél, vizhordásnál, állatok nógatásánál, stb. szokás énekelni. A felah Egyptusban máig ily szakadozott áriákban dalol. A habesi (Amharaban) következő recitatioba önti szive keservét: ') Letourneau La Sociologie d'aprés l'ethnographie. 1880. 91—93. 1. 2) Schubert: Geschichte der Seele. II. 467 —48r — 485. 1. : i) Peschel : Völkerk. 255. 1. 4) Köstlin : Geschichte der Musik. 1880. 12—13. ]. ') Nem a modern zene értelmében.
