Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1880

— II — „Az ősrégi népek hagyták emlékezetbe utódaiknak, mythusok alakjában, hogy ezek (a világ alapelemei) istenek, és hogy isteni erő fogja át a természet egész mindenségét. A többit mesésen adták hozzá oly czélból, hogy az emberekben vallási meggyőződést szerezzenek és ezt a törvények vagy más érdekek fönntartására fölhasználják. Ekkép beszélik, hogy isteneknek emberi formái vannak és hogy hasonlók némely más élő valókhoz ; mondanak más ehez hasonlókat és ezekből folyókat. Ha e mesékből kiválasztjuk és fönntartjuk azt az első tételt, hogy ők az első lételemeket isteneknek hitték, azt kell hinnünk, hogy azt istenileg mondták és hogy, mig minden emberi bölcselem oly sokszor föltaláltatott s ismét oly sokszor elenyészett: e nézetek, mint őskori töredékek, máig fönnmaradtak. Csak ennyi világos nekünk atyáink véleményéből s abból, a mi legrégibb őseinktől maradt át." 1 Habár Görögország nem egy kitűnő elméje kivánta a mythusoknak akár physicai, akár metaphysical magyarázását, s azóta századokon át hangyaszorgalommal gyűjtötték, fejtegették a mythusokat; mégis az összehasonlító mythologia tanulmányozóinak maradt fönn, úgy látszik, hogy jóval többet és tisztábban lássanak, mint a mi Homér és Hesiodusnál az istenek- és hősökről elmondatott. Mythustanulmánynál hármas a föladat: gyűjtés, magyarázás és rendezés. Az első nagyobbára be van fejezve, mig a két utóbbinak csak kezdetén vagyunk, jóllehet már a régi görögök voltak e téren úttörőink. De, ha annyi időn keresztül napjainkig- nem tudták és nem tudják a mythusok jelentményét fölfedezni, — kérdhetné valaki — mit törődjünk mi velük ? Miért tanulja az ember az őstörténelmet, miért törekszik az ókori nyelveket elsajátítani ? Mi készti az eddig el nem olvasott hyerogliphek kibetüzésére ? Mi leheli beléjük az érdeket, hogy nemcsak Róma és Athén irodalmáért buzognak, hanem az ős indusok, perzsák, aegyptusok és babilonokért is ? Lehetséges az, hogy a vad népek sokszor gyermekes, többször visszataszító mondáinak megértésére annyi gondot, kitartást szentelnek ? Mi űzne minket a terhes élet mellett üres óráinkat egy oly tanulmánynak föláldozni, mely látszatra kevéssé vonzónak, haszontalannak tűnik föl, ha csak nem ama szent meggyőződés, hogy tudni akarjuk nemcsak azt, mi az ember, de azt is, mi volt az ember. A delphi jósda fölirata : ismerd meg tenmagadat, még nem ment teljesedésbe. Ha a geologia iparkodik világot vetni milliók kérdésére : honnan jöttünk, hová megyünk, mint, meddig és mióta éltek őseink ; nem ép oly érdekes-e bölcsészetileg kutatni, hogy éreztek, gondolkoztak ezredek előtt azok, kik talán ugyanezen kérdéssel rég letűnt századokat ostromoltak ? Kié volt az elfojtott sóhajtás, Mi üvölt, sir e vad rohanatban, Ki dörömböl az ég boltozatján, Mi zokog, mint malom a pokolban ? Hulló angyal, tört sziv, örült lélek, Vert hadak, vagy vakmerő remények ? . . . Mintha újra hallanók a pusztán A lázadt ember vad keserveit, 1 Müller AI. A mythologia bölcselme. Budapesti Szemle 1874. 7. k. 65. 1.