Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1879

— 10 — tekintettel a cselekvés tulajdonságára, kifejezzük, vájjon tartott-e a cselekvés, mig egy másik tartott, vagy pedig: korábban hajtatott végre, vagy csak későbben veszi kezdetét. E különböző viszonyok megjelölésére használjuk az időt, mely az időmomentum három főpontja szerint: jelenre, múltra és jövőre különböztethető. I)e a cselekvést még sok egyéb körülmények is határozzák: mihez képest a fő- és mellékidőknek egész sora támad. Az igeidők alakjaira a módok mindig módosítólag folynak be, úgy hogy a két viszonyt, az időét és módét alig lehet különválasztani. Az igeragozás tárgyalásában tehát a módokat és időket ezen egymáshoz való viszonyaikban tekintjük. I. Jelentőmód. A BC.-ben a jelentőmódbeli igeidőknek hét alakja fordul elő, s így a régibb időkénél sokkal nagyobb gazdagságot és változatosságot tüntet föl. Nevezetesen előfordulnak 1= a jelenidő (praesens: folyó cselekvés), 2. az elbeszélő, vagy történeti mult (aoristus), 3. a folyamatos mult (imperf.), 4. a mult (perfection: befejezett cselekvés), 5 a végzett mult (plusquamperfect.), 6. a jövő (futurum: beálló cselekvés), 7. a végzett jövő (futurum exact). a) A jelenidőben a sziszegőn végződő igetők több tekintetben érdemelnek figyelmet. Nevezetesen pedig, hogy a tárgyas ragozásban a/-t nem hasonítják; mint: oltalmazja 186., hozják 52., akaszjátok 38. — Továbbá, hogy a második személyragot -sz alakban veszik föl, mint: és te nagy lész 21. 21., tőrrel vész (te) el 154. 15. — Végre: az úgynevezett sz-enyésztő igéknél a 3-ik személyben -en, -on ragot találunk; mint: leszen 80. 7 , viszen 62. 28 sat.; melyekhez csatlakoznak: aloszon 149. 5., fekszen, vagyon 21. 7., megyen 6. 11. b) Az elbeszélő, vagy történeti mult többes első személyében a tárgyas és tárgyatlan alak külön ragai (-ók, -ők, -ánk, -énk) szabályosan használtatnak; így: bűnhővénk 52., látók 97. — Az egyes 3-ik személy í-je gyakran ó'-re változik, mint általában a neveknél; pl. jövö, e helyett: jöve; örölö, e helyett: öröle stb. — Az sz-enyésztő igék az egyes 3-ik személyben itt is -n ragot fogadnak el ezen összevont alakjukban: lőn, hűn sat. — Különös figyelmet érdemel a „veszen" igének „vők" alakja (ma: vevék), mely szintén a 3-ik személy -n ragos összevont alakjára mutat. Előfordul tárgyas ragozásban is; így: vőm én vesszőmet 185. c) A folyamatos mult, mely a „van" ige elbeszélő múltjával képeztetik, nagyon kiterjedt alkalmazású; igy: hozják vala 52., csodálkodom vala 88. sat. Ha a nyelvek sokszerűsége, mint Hunfalvy mondja, leginkább az igének sokszerű idomaiban áll, akkor ime, a történeti nyelvtudomány mindinkább kifejti, hogy ezekre nézve milyen a magyar nyelv, s megcáfolja azon előítéletet, hogy a magyar igének csak egy valóságos mult ideje van. d) A mult (perfectum), az előbbi két idővel összehasonlítva, már nem oly gyakran fordul elő. Ennek többes 3-ik személye többnyire eme bővebb alakjában használtatik: hintettenek 120., megbüzhöttenek 118. sat. A tárgyatlan ragozás többes első személyragja: -onk, -önk; mint: lettölik 44., müveikettönk 74.; de a tárgyas ragozásban rendesen : hallottuk 182., vettük 21. — Sajátságos multak: io-tt, vyo-tt 11. 16. (Ezek helyett: ivott, vívott.) e) A végzett múltnak (plusqu. perfect.) mindakét formájára akadunk, de gyakoribb a „vala" segédigés; pl. parancsoltál vala 74., szokott vala 74.; jöttél volt 188.