Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1877
60 heté a versenyt az Ifjúsági könyvtárral, mely ahelyett hogy növekedett volna, inkább fogyott e legutóbbi korszakában. A tanári testület azonban különféle paedagogiaí indokból az ifjúsági könyvtár ügyét sem ejté el, többször tanácskozott annak létalapjairól ; miután azonban meggyőződött, hogy az egyenes segélyezés többé ki nem eszközölhető, a gymnasiumi rendtartás szabványai nyomán a tanoda igazgatója Szeged város hatóságához, mint a gymnasium fentartójához azon indítványt terjeszté elő, hogy engedtessék meg a mi tanodánkban is, mint másutt, bizonyos mérsékelt díj szedése az ifjúsági könyvtár javára. Ezen beterjesztésre 1877-ben 501. sz. a. kelt közgyűlési határozatból a 30 kr. könyvtári díjszedést helybenhagyó átirat érkezvén, az ifjúsági könyvtár uj rendezése és beosztása azonnal foganatba vétetett. A könyvtár uj rendezésének emez alapelv szolgált irányul: a könyvtár jótéteménye kiterjesztendő mindazokra, kikről feltehető, hogy az olvasás előnyökre válik. E szempontból a létesítendő I f j ú s á g i K ö n y t á r, mint az egykori lyceumnál, mint a volt ifjúsági és önképző körnél, melyek főleg a felsőbb osztályok számára voltak berendelve, szélesebb alapokra való fektetést igényelt. Az olvasók körének kiterjesztése azonban magával hozta a könyvtári anyagnak határozottabb szétválasztását is ; a célszerűség és a pontosabb kezelhetőség pedig épen kívánatossá tette a Nagy- és Kis -könyvtár eszméjének megvalósítását, — amazt a felsőbb, az utóbbit az alsóbb osztályok számára. — A könyvtári tanácsnak emez alapelvei folytán az egyik könyvtárgondnok azonnal hozzálátott munkájához. F. évi január havában megkezdé a könyvtárak anyagának elkülönítését, a hosszú használat alatt szétmállott, elcsonkult vagy egyébkint megrongált könyveknek kiküszöbülését, a javítandóknak javításra való adását, az egész könyvtárgyüjteménynek hátcimezését, részben bélyegzését, a Nagy könyvtár munkáinak szak- és betűrendes katalogizálását, hát- és bellapi számozását és könyvtári elrendezését. Március hóban munkájával elkészülvén, a könyvtár átadatott a használatnak. A Kis-könyvtár gondnoka is elkészülvén apríl hóban a reá bizott munkával, e könyvtár ez év folyamában szintén megnyittatott. E könyvtárak berendezésének ismertetését máskorra halasztván, itt még csak néhány, főleg ez évre szolgáló statistikai adatot akarok felemlíteni. Tartalmazott a Nagy -könyvtár megnyitásakor 10 szakban, 287 címet, 515 kötettel. Vásárlás és adományozás folytán gyarapodott ez évben 53 címmel, 85 kötetben. Adományoztak a könyvtár számára: Nt. Martin Péter főgymn. tanár 3 munkát 5, t. Ikerváry Antal 1 m. 1, t. Ráth Mór 7 m. 7, nt. Kálmány Lajos segédlelkész 1 m. 1, nt. Szölgyémy János főgymn. tanár 2 m. 7, nt. Tóth Antal főgymn. tanár 1 m. 1, a könyvtárgondnok 1 in. 1 kötetben. Ajándékoztak összesen : 16 munkát 28 kötetben. A könytári alapból vásároltatott e könyvtár részére 38 cím 65 kötetben. Az év végén tartalmazott e szerint a Nagy-könyvtár 340 munkát 600 kötetben. A Kis-könyvtár ban volt a megnyitáskor 150 drb egy vagy több olvasmányú könyv. Vásároltatott részére a könyvtáralapból 40 kötetke ifjúsági irat, melyek 25 darabba lőnek bekötve. S így e könyvtárban az év végén 175 drb könyv volt. E könyvtárnak első berendezése, ugy mint: a kötés, javítás, hátcímezés, valamint a későbbi vásárlás, kötés, bélyegző-csináltatás, a szükséges naplók beszerzése s egyéb apró irodai költségek összesen 188 frt 10 krt tettek ki. Közli: Horvát Sándor, könyvtár-gondnok.