Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875

28 c) A testi és szellemi életműködések kölcsönös akadályozása és zavarása. — Tapasztalati tény, liogy a szellemi eró'k túlfeszitése zavarólag hat a szervestesti életműködésekre ; és viszont, ha az orgánumok nagyon igénybe vannak véve, a gondolkodó erő is csökken és ernyed. Hasonló viszony mutatkozik az érzéki és szellemi életműködések között is. Erős indulatok és szenvedélyek az ész szabad tevékenységét elnyomják ; és megfordítva, a feszült mély gondolkodás az érzékeknek a külső behatások iránti fogékonyságát tompitja. — Ezen jelenségek is egészen természetes módon értelmezhetők, ha az életelv reális egysége mellett maradunk. Mert ez esetben igen természetes, hogy, ha az emberben egyik erő kellő mértéken túl tevékeny, a többi erőknek akkor ugyanoly mértékben háttérbe kell szorulniok, mivel az erők közötti egyensúly egy időre meg van zavarva. — Megfejthetlenek azonban e jelenségek, ha az életelv reális egységét tagadjuk. Meit ezen esetben a szellemi erők egyrészről, és a vegetativ-sensitiv erők másrésről egészen különböző állagokban gyökereznek, minek folytán át nem látható, hogy ennek dacára is miért hatnak akadályozólag és zavarólag egymásra.* d) Az érzéki vágy és eszes akarat közti küzdelem. — Ugyanis e küzdelem ugyanazon egy énben — alanyban — történik, a mennyiben ugyanazon é n egyrészről érzéki javak által vonzatik, másrészről pedig e vonzalomnak az ész tiltakozása folytán ellenállni törekszik Nyilvános dolog, miszerint e küzdelem csak azon föltét alatt lehetséges, hogy ama két ellenirányú törekvés ugyanazon egy alanyhoz tartozik ; mert csakis igy történhetik, hogy az é n a kettő közötti ellentétet észrevegye. Ha az eszesség cs érzékiség elvei egymástól állagilag különböznének, akkor mindegyik csak saját ténykedését, de nem egyszersmind a másikét is tapasztalhatná, minek következtében sem az egyik sem a másik a köztük fönnforgó küzdelem tudatára nem juthatna. Sőt mi több, ily küzdelem elő sein fordulhatna. Mert az érzéki vágyak az akaratra ingerlő befolyást nem gyakorolhatnának, mivel egészen más elvhez tartozván, az akarattal semmi reális viszonyban nem állnának. De" ennek utoljára az volna a következménye, hogy az akaratot az érzéki vágyak irányában minden felelősség alól föl kellene mentenünk, mivel hozzájok semmi köze sem volna. Ezek folytán tévednek azok, kik e küzdelemből az értelmi és érzéki életelv reális különbségére következtetnek ; mert e küzdelem csak arra mutat, hogy az érzéki vágyak néha ellenmondásban vannak az ész követeléseivel, nem pedig arra, hogy amaz ellenirányú törekvések elvei állnak ellentétben egymással.** Befejezésül még röviden előadjuk Aqu. Tamásnak, a ,Summa theologica' halhatatlan szerzőjének, az emberi lélek lényegére vonatkozó nézetét mint olyant, mely nemcsak a pliilosopháló ész követelményeinek felel meg teljesen, hanem a tudományok fejlődésének minden következő stádiu* Sum. Theol. I. qu. 76. a. 3: Una operatio animae, cum fuerit intensa, impcdit aliam, quod nullo modo contingeret, nisi princípium actionum esset per essentiam unum. ** Sanseverino, Phil. Chr. Anthr. — Cum appetitus sensitivus in homine contra rationem insurgit, homo sive secundum ipsum, sive contra ipsum agat, unum actum humánum exerit, qui „princípium habet in ipso appetitu, et terminum in ratione ; isquo actus dicitur vitiosus, si fit contra rationem, honestus, si fit secundum rationem. Atqui non posset unus actus humánus ex utroque appetitu exsurgere, nisi unicum esset utriusquo subjectum; quippe quod si aliud esset subjeotum appetitus sensitivi, aliud subjectum appetitus rationalis, unus appetitus posset quidem in alterum agere, sed ambo appetitus unum actum exserere non possent. Ergo pugna, quae inter actus utriusque appetitus in homine conspicitur, unitatem principii vitális in homine arguit.