Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1875

13 saját természete által meghatározott törekvéssel bir ugyan; de hiányozván benne az érzékiség, törekvése nem alapszik a jónak megismerésén. Sokkal több önállóságot találunk az állatban, mely azt, mi célirányos törekvéseit kormányozza, a megismerés által birja magában. Mindazonáltal törekvése még nem önhatalmú ; mert ha valamit, mi természetének megfelel, érzékei által fölfog, ugy kényszerítve van azt kívánni. Az emberben végre van egy hatalom, melynél fogva a megismert jót akarhatja is nem is, és következőleg akarata által nemcsak ösztöneit fékezheti, hanem összes tevékenységének tetszésszerinti irányt is adhat.* Ezen fölény, melylyel az ember a többi lények fölött bir, oly nagy, hogy különösen e miatt neveztetik az ember Isten képmásának. Istennek fönségéhez és méltóságához tartozik, hogy mindent mozgasson és igazgasson anélkül, hogy ő maga valami által mozgattassák és igazgattassék. Istenben tehát a legfőbb tökély nyilatkozik. Vájjon tehát abból, hogy az ember a természeti lények között legközelebb áll az isteni tökélyhez, nem-e azt kell következtetnünk, hogy az akarat, mely önelhatározó hatalommal bir, az érzéki törekvő tehetségtől, mely érzés által vezettetik, lényegesen különbözik, és pedig azáltal, hogy egy anyagtalan princípiumban gyökerezik. Mert éppen a kötöttség, a hiányos önállóság, a függés mástól sajátja az anyagi dolgoknak ; és miben fogjuk keresni annak okát, hogy az érzéki törekvő tehetség azon benyomások által vezettetik, melyeknek az orgánum alá van vetve, ha nem abban, hogy az érzéki törekvő tehetség elve is létére nézve az anyagtól függ. Hogy azonban még határozottabban kimutathassuk, miszerint az akarat éppen szabadsága által mutat egy anyagtalan lényre mint elvére, lássuk még, mi tartozik a szabad akaráshoz. — Említettük, hogy a szabadság az akarat azon sajátságában gyökerezik, mely szerint nem ezt vagy azt a jót, hanem az általános jót birja tárgyul. Ennek okáért kényszerítve van ugyan az ember azt, mit minden tekintetben jónak talál, akarni; és azt, mit minden tekintetben habár látszólagosan is rosznak talál, nem akarni 5 de minden másra nézve, mi egyik tekintetben jó, másik tekintetben pedig habár látszlólagosan is nem jó, már határozatlan. Elhatározásra van tehát szüksége, és éppen abban áll szabadsága, hogy képes magát önhatalmilag elhatározni. Az akaró pedig azáltal határozza el magát, hogy itéletileg eldönti, vájjon a jónak ismert vagy tartott dolog kivánandó-e vagy nem. S ha bir is annak tudatával, hogy valamely általános norma szerint, legyen az erkölcsi törvény vagy csak életszabály, a dolog nem kívánandó; úgy mégis arra határozhatja el magát, hogy mindennek dacára az adott dolgot akarja : stat pro ratione voluntas.** — Az ily szabad önelhatározás azonban föltételezi, hogy az akaró necsak önmagának tudatával birjon s összes ténykedését saját megfontolásának tárgyává tegye ; ha* Sum. Theolog. I. qu. 59. a. 1: Cum omnia procedunt ex voluntate divina, omnia suo modo per appetitum inclinantur in bonum, sed diversimode. Quaedam enim inclinantur in bonum per solam naturalem habitudinem absque cognitione, sicut plantae ad corpora inanimata: et talis inclinatio ad bonum vocatur appetitus naturalis. Quaedam vero ad bonum inclinantur cum aliqua cognitione; non quidem sic quod cognoscant ipsam rationem boni, sed cognoscunt aliquod bonum particulare, sicut sensus, qui cognoscit dulce et album et aliquid huiusinodi. Inclinatio autem hanc cognitionem sequens dicitur appetitus sensitivus. Quaedam vero inclinantur ad bonum cum cognitione, qua cognoscunt ipsam boni rationem, quod est proprium intellectus; et haec perfectissime inclinantur in bonum. ** S. Tliom. De vérit. qu. 22. a. 4: Natura rationalis non solum habet inclinationem in aliquid sicut habent inanimata, nec solum movens hanc inclinationem quasi aliunde ei determinatam sicut natura sensibilis; sed ultra hoc habet in potestate ipsam inclinationem, ut non sit ei necessarium inclinari ad appetibile apprehensum, sed possit inclinari vei non inclinari; et sic ipsa inclinatio non determinatur ei ab alio, sed a se ipsa.